Viharcsapda

Felhőtlen nyaralásnak indult… A nap hét ágra süt, az Adriai-tenger türkizkék vize szinte szikrázik a melegben, amikor a hattagú család hajóra száll, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a családfő hatvanadik születésnapját. Váratlanul azonban vihar kerekedik, így kénytelenek kikötni egy lakatlan szigeten. Azt remélik, átvészelik valahogy az éjszakát, aztán reggel indulhatnak is tovább. Esztert nem csak a vihar aggasztja, hanem az is, hogy az elutazásuk előtt valaki feltörte a Facebook profilját, és a nevében obszcén bejegyzéseket posztolt. Ki akarja befeketíteni az ismerősei előtt? Vajon a posztok tartalma szemenszedett hazugság vagy épp ellenkezőleg? És van ennek az egésznek bármi köze ahhoz, ami a szigeten történik? Az elemek tombolása nem csitul, és amikor az egyik utas eltűnik a fedélzetről, Eszter úgy dönt, a kezébe veszi az irányítást, és megpróbál rájönni, ki és mi áll a háttérben. Sietnie kell, mert az idő szorít, ők pedig egyre kevesebben vannak… „…a sötétség odakint, a tengeren, egész mást jelent. Körbenézel, és áthatolhatatlan, egynemű fekete függönynek látsz magad körül mindent, aztán rápillantasz a navigáción a térképre, és rájössz, hogy az a fekete valójában apró szigetekkel, zátonyokkal és magányos sziklákkal teliszórt, dühöngő tenger, és akkor – ha addig még nem tetted – rettegni kezdesz.”