Petőfi Sándor

A hóhér kötele - Regény és novellák - Klasszik magyar

„Az élet egy táj, mely sivatagnak és viránynak keveréke, s milyennek látjuk? a szemponttól függ, ahonnan nézzük.” Szerelem, szenvedély, bosszú… Petőfi Sándor egyetlen regényét, A hóhér kötelét, mely egy árulás miatti bosszú története, ez a három szó jellemzi legpontosabban. Petőfit elsősorban költőként tartjuk számon, és csak kevesen tudják, hogy vannak prózai művei is, többek közt novellák és A hóhér kötele. Regényének főhőse, Andorlaki Máté halálosan beleszeret egy Róza nevű lányba, azonban az esküvőjük napján barátja, Ternyei Boldizsár olyan terhelő információt hoz nyilvánosságra, ami miatt nemcsak meghiúsul az esküvő, hanem tragédiák sorozata indul el. A kötet tartalmazza Petőfi Sándor novelláit is, amelyek mindegyike megrázó emberi sorsokat mesél el, olyan – napjainkban is érvényes – kérdéseket felvetve, hogy milyen egy közösségből kitaszítottnak lenni csak azért, mert másmilyennek születtél. Megjelenik Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Multiverzum Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 200 g
Méretek (Sz-M-H) 123-183-0
EAN 9786150174082
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hogyan szeresd a lányodat - Globál
-11%
Hila Blum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Ítéletidő
-11%
Cecelia Ahern
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Az öröklét farkasai
-11%
Karl Ove Knausgárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €
Ada Lovelace és a boldogság egyenlete
-11%
Sienna David
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Keiko vegyesboltja - Éjjel-nappal Tokió
-11%
Murata Szajaka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
A rózsa-kód
-11%
Kate Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
The Endurance Of Wildflowers - A vadvirágok állhatatossága (éldekorált)
-11%
Micalea Smeltzer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Pipacsmező
-11%
Nikki Erlick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €

Korábban megtekintett: