Dr. Máté Gábor

A család ereje

Dr. Máté Gábor és a dr. Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját, miszerint a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek legyenek, hogyan viselkedjenek, ez azonban aláássa a családokat, megmérgezi az iskola levegőjét, agresszivitással és korai szexualitással teli ifjúsághoz, a kamaszbandák, az iskolai erőszak, a kamaszkori öngyilkosságok számának emelkedéséhez vezet. Ne hagyjuk!
A bennünk szunnyadó természetes szülői ösztönöket felébresztve A család ereje segítségével arra koncentrálhatunk, hogy milyen szerepet kell betöltenünk a gyerekeink életében. Az a modern keletű rögeszme, hogy a szülői nevelés olyan készségek együttese, amelyekre akkor tehetünk szert, ha a szakértők tanácsait követjük, valójában az intuícióink és a gyermekkel való kapcsolatunk elvesztéséből fakad. A szülőség ugyanis nem más, mint kapcsolat. Ha a szülői szerepünk biztos lábakon áll, a természetes ösztöneink aktiválódnak, és ezek elirányítanak bennünket azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljük és oktassuk a gondoskodásunkra bízott gyermekeket. A titok nyitja, hogy tiszteletben kell tartanunk a gyermekeinkkel való kapcsolatot minden velük való érintkezésünkben.
A család ereje visszahelyezi jogaiba a szülőt, az elméleti háttér megismertetésén túl pedig gyakorlati tanácsokkal szolgál, hogy visszataláljunk ősi szerepünkbe. Segít, hogy gyermekeinknek irányt mutassunk, hogy megtapasztalhassák a család erejét.

Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg könyveket ír és előadásokat tart szerte a világon. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 478
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 386 g
Méretek (Sz-M-H) 125-203-30
EAN 9789635723607
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Kis béka nagy gondolatai az öngondoskodásról
-8%
Maybell Eequay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül
-8%
Darrell Rigby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Láthatatlan akadályok - Útmutató autista és ADHD-s gyerekek megértéséhez és támogatásához
-8%
Szigethi Zsófia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Találd meg a kiutat - Depresszió - Hatékony megoldás az örömteli élethez
-8%
Richard Gilpin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Szeretlek, kicsi-Én! - Szeretetmunka a belső gyermekkel
-8%
Rochlitz-Szeberényi Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Komfortzóna - A személyes tér, ahol hozzáférhetsz erőd igazi forrásához és nyugodt, kreatív, stresszmentes életet élhetsz
-8%
Kristen Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Hogyan segítsek én terajtad? Segítő kapcsolatok a mesékben
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Kutyával lesz teljes az életed - Hogyan teszik négylábú barátaink jobbá a világot és az embereket
-8%
Elias Weiss Friedman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: