Lynn Painter

Jobb mint a filmeken

Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút. Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 462 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-30
EAN 9789636361112
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Star Wars - A Köztársaság Fénykora: A névtelen könnyei
-8%
George Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A kiválasztott - Az éhezők viadala (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Suzanne Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
A Dűne vadászai - Dűne 07
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az égi hivatalnok áldása 6.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Csillagösvényen
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A robotok bukása
-8%
Lee Bacon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Endymion felemelkedése - Hyperioni énekek (új kiadás)
-8%
Dan Simmons
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
22,54 €
A Dűne homokférgei - Dűne 08
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: