Lackfi János

Rocky

„Békácska hasában most egy icipici emberke növekszik, akinek négy apja van, de közben egy sem. A fiú megpróbálta elképzelni, mi lenne, ha ő lenne olyan apró. Feküdt a börtönágyon, de közben benn lebegett a Kisbéka pocakjában, a puha sötétben, kérlelte, hogy tartsa meg őt, ne engedje, hogy a doktorok darabokra nyiszálják a hasában, Zsoffa nénje mesélte neki, hogyan szokott ez menni. A fiú most kisbabaként látni akarta a Kisbéka arcát, a szemét, a fogait, a karjában akart lenni, miután épségben kibújt a pocakjából.” Kigyúrta magát bivalyerősre, úgy fut, mint a Rocky, úgy üt, mint a Rocky. Egy kicsit túl erőset. Egy kicsit túl erős az igazságérzete. És közben a kezében van egy féltengely. Féltengellyel igazságot tenni bajos dolog. Kijön a vér a testből, ahol lennie kellene. És Rocky megtapasztalja a börtönt, az emberbőrre varrott Jézusok, a kemény öklök és a nőnek használt férfiak világát. Miközben veszélyes barátokat szerez. És aki őt felnevelte, nagynénje, az ájtatos Zsoffa néni is fura ügyekbe keveredik. Pestabá pedig vég nélkül darálja pajzán rigmusait. Rockynak eggyel több vagy eggyel kevesebb kereke van, mint másoknak. Vagyis dilinyós, ahogy Kisbéka mondja. A Kisbéka amúgy egy lány, vigyori, szép és széles szájú. Pörögnek az események, kisbolt nyílik, gasztroforradalom tör ki. Esküvő, halál, születés, nagy hazatérés, apasági tesztek. Érzelmi hullámvasúton ülünk, csak kapkodjuk a fejünket.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 308
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-25
EAN 9789636200923
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Coco Chanel (új kiadás)
-8%
Henry Gidel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Női szörnyetegek - Kivételes művészek a századforduló Budapestjén
-8%
Koniorczyk Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Szinetár 3. - Fapados kapitalizmus - Önéletrajz-szerűség és egyebek
-25%
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
14,74 €
Önvallomás
-8%
Müller Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Írásjelek
Stollmann András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,00 €
SHAQ - Vágatlanul - Az én történetem
-8%
Shaquille O'Neal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Vekerdy (új kiadás)
-8%
Jámbor Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Robert Capa
-8%
Bodnár János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,76 €