Ashley Flowers

Sok jó ember

New York Times #1 Bestseller Az év könyve: PopSugar Sosem lehet tudni, mi történik a zárt ajtók mögött. Margot huszonhat éves, nagyvárosban él, újságíróként dolgozik. Most visszatér a szülővárosába, mert nagybátyja ápolásra szorul. Gyerekkorában a szemközti házban élő lány, January eltűnt, órákkal később az árokban találták meg. Margot és January pontosan egyidősek voltak. Húsz év telt el, de Margot továbbra sem tud szabadulni az érzéstől, hogy akár ő is lehetett volna a másik kislány helyett. Ami a legrosszabb, a gyilkost azóta sem kerítették kézre. Szülővárosa, az Indiana-beli Wakarusa pontosan olyan, mint amilyennek Margot régről emlékszik rá - fojtogató atmoszféra, titkolózó emberek. Aztán jön a hír, a szomszéd városkában eltűnt az ötéves Natalie Clark, kísértetiesen ugyanolyan körülmények között, mint ahogy annak idején January. Margot-ból előtörnek a régi érzések: megfogadja, hogy Natalie nyomára bukkan, és egyszer s mindenkorra megoldja January meggyilkolásának rejtélyét. Ashley Flowers a hetente 10 millió hallgatóval rendelkező Crime Junkie podcast házigazdája. Arizonában járt egyetemre, férjével és lányával Indianában él. Ashley Flowersnek ösztönös érzéke van a fordulatos cselekményhez és a hihető karakterekhez. A Sok jó ember döbbenetes bemutatkozó regény, amely friss hangot hoz a thriller műfajába. - Karin Slaughter A Sok jó ember három regényhez elegendő fordulatot és réteget kínál. Ashley Flowers fogott egy motívumot, amely a valóságból sajnos ismerős, és egy olyan történetet alkotott, amely lebilincselő és pszichológiailag gazdag, lezárása pedig egyszerre felkavaró és hihető. - Lou Berney A cselekmény néhány eleme megtörtént esetekre emlékeztetheti az olvasót, a regény végi csavar azonban teljesen eredeti. - Good Housekeeping Magával ragadó. - PopSugar Ashley Flowers új szintre emelte a megtörtént bűnesetek iránti szenvedélyét… Első könyve tökéletes, erős hatást gyakorló thriller. - People Flowers kísértetiesen érzi, milyen típusú történetre vágynak az amerikaiak. - Elle A Crime Junkie podcast rajongói és az olvasók készüljenek fel egy hajmeresztő, bizsergető, fordulatos és dermesztő olvasmányra, amely pontosan olyan, mint amilyet kedvenc házigazdánktól elvárunk. - BookTrib Ez az összetett, lebilincselő rejtély talán még azokat az olvasókat is meglepi, akik biztosak benne, merre tart a cselekmény. Flowers ígéretes első regénnyel indít. - Publishers Weekly

Nyelv magyar
Kiadó Next21 Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 314 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-24
EAN 9786156414588
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Társasjáték - Scrabble Junior Y9737
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,05 €
Szabad a szerelem
-10%
Tessa Hadley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Hotel Portofino
-10%
J. P. O'Connel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Te, csakis te - Az igaz szerelem fájdalommal jár
-10%
Caroline Kepnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Allergia - Irritált szervezetünk a változó világban
-10%
Theresa MacPhail
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Kézikönyvecske - Trubadúr Zsebkönyvek 61.
-10%
Epiktétosz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Egykor farkasok éltek ezen a tájon
-10%
Charlotte McConaghy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Bogyó és Babóca (új kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €

Korábban megtekintett: