Robin Lim

Bölcs születés - A méhlepény elfeledett története

Minden újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a szülés során bevett gyakorlat, hiszen a baba és környezetének kapcsolata a szereteten, a békességen és a kötődésen alapszik. Robin Lim a köldökzsinór-elvágás késleltetését, illetve a Lotus-szülést, azaz a baba és a méhlepény háborítatlan egységét tekinti a békés és szeretetteljes szülés legkívánatosabb módszereinek, amit nemcsak történeti és kulturális, de élettani szempontokat is figyelembe véve alaposan körüljár. A tudomány is lassan visszaigazolni látszik azt, amit a népi hagyományok és saját tapasztalatai alapján már felismert: a lehető leggyengédebb és legkevesebb beavatkozással járó szüléskísérés hozza a legcsodásabb élményt a kicsinek és az egész családjának. A magyar közönség először az On the Spot születésről szóló évadában ismerhette meg a világhírű bábát, Robin Limet. Cseke Eszter és S. Takács András a film készítése során olyan közel került hozzá, hogy második gyermekük születésekor Balira utaztak, hogy a szülés és a gyermekágy időszakát Lim bábáskodása mellett tölthessék. Ez az út vezetett oda, hogy Robin Lim Gyermekágy című könyve után a Várandósság, majd ez a kötet, a Bölcs születés is eljuthat a magyar olvasókhoz. Robin Lim amerikai bába, író és költő, emberi jogi aktivista, nyolc gyermek édesanyja és egyre több unoka nagymamája. Több mint tízezer kisbabát segített már a világra. Klinikáin társaival a nap huszonnégy órájában küzd az anyák és gyermekeik biztonságáért. Áldozatos munkájáért elnyerte a CNN Év Hőse díjat.

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 272
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 456 g
Méretek (Sz-M-H) 147-216-26
EAN 9789635722327
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A királyné violája - Abszolút Töri (új kiadás)
-9%
Mészöly Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Első horgászkönyvem - Boton innen és túl
-9%
Will Millard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,90 €
21,75 €
Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek
-9%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Bori pizzát süt - Barátnőm, Bori 29.
Liane Schneider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Olvass velünk! 3. szint  - Rómeó és Júlia
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
The Battle of Maldon
J.R.R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,95 €
Forgó szemek - A vadonban
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
Kifestő festékekkel és ecsettel - Dinoszauruszok
-9%
Agata Kaczynska
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €