Jenny Hale

A tengerparti ház titka

Imádott nagymamája halála után Melanie Simpson teljesen elveszettnek érzi magát. Éveken keresztül ápolta a rákkal küzdő idős asszonyt, és most fogalma sincs, mihez kezdjen az életével. Ám nagyanyja végrendelete új célt ad neki. Gyerekkora kedvenc helyszínén, Rosemary Bayben, ahol annyi boldog órát töltött a Mamával, áll egy titokzatos ház. Minden évben együtt látogatták meg nagyanyja szülővárosát, együtt csodálták az öböl türkizszínű vizét, és együtt szőttek álmokat arról, hogy felújítják a városka szélén álló, rejtélyes Ellis-házat. Nagyanyja utolsó kívánsága, hogy Melanie vegye meg a romos épületet, és állítsa helyre egykori szépségét. Rosemary Bayben töltött első estéjén összefut Josh Claiborne-nal, akinek szeme a tenger ragyogását idézi. Melanie a düledező ház felújítására készül, az építőmesterként dolgozó Josh pedig az ideális személy erre - és talán ennél többre is. Ám egy fiók mélyéről sárguló levélkupac kerül elő, és a régi levelek tartalma mindent felforgat. A levelek feltárják az Ellis-ház titkát és Rosemary Bay titkos történetét. Vajon az igazság összeköti Melanie-t és Josht, vagy végleg szétszakítja őket? Jenny Hale, a nagy sikerű Karácsony a Kandalló Vendégházban szerzőjének új könyvében fordulatokkal és érzelmekkel teli utazásra hív a végtelen nyár földjére.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 336 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-26
EAN 9789632668888
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Backstage Anyu és a Csillámpóni
-8%
A. A. Cooper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Star Bringer - Csillaggyújtó (éldekorált)
-8%
Tracy Wolff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Megnyerni a herceget - Rendkívüli Nők Szövetsége
-8%
Evie Dunmore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Caught Up - Rákattanva (éldekorált)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A legnagyobb kísértés
-9%
Vi Keeland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Cash (éldekorált)
-8%
Jessica Peterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Layla
-8%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Kuba legszebb lánya (éldekorált)
-8%
Chanel Cleeton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €