Ali Hazelwood

Utálom, hogy szeretlek

Mara, Sadie és Hannah elsősorban barátnők és főleg kutatók. Bár tudományterületük a világ más-más szegletébe szólítja őket, mindhárman egyetértenek az egyetemes igazsággal: az ellentétek vonzzák, a riválisok pedig tűzbe hozzák egymást... Egy FEDÉL ALATT Környezetmérnökként Mara mindent tud az ökoszisztémák érzékeny egyensúlyáról: egyensúlyra van hozzájuk szükség. És hogy senki ne nyúljon a termosztáthoz. És senki ne lopja el a másik kajáját. Valamint más szabályokra is, amikről Liamnek, a lakótársának és egyben alávaló, nagy olajcégnél dolgozó jogásznak fogalma sincs. Két EMELET KÖZÖTT Mérnökként logikusan gondolkodva Sadie tudja, hogy elvileg hidakat kellene építenie. Viszont a STEM tudományos világában dolgozó nőként azt is tudja, hogy a körülmények változhatnak, és amikor az ember órákra bent ragad egy parányi New York-i liftben azzal a férfival, aki összetörte a szívét, joga van porig égetni azt az izmos, szőke hidat. FagyPONT ALATT Ian sok minden Hannah számára: gonosztevő, aki megpróbálta megvétózni az expedícióját, és tönkretenni a karrierjét; istenien szörnyű álmainak főszereplője... de hős sosem volt. Fagyos szíve azonban felolvad, amikor sebesülten és elhagyatottan fekszik az Északi-sark egyik távoli kutatóállomásán, és csak régi riválisa hajlandó elindulni a veszélyes mentőakcióra.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 386
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 358 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-23
EAN 9789634996439
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Manon virágai
-8%
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Száz év magány
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
Az Esti ködök kertje
-8%
Tan Twan Eng
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Tremolo ostinato - nemregény
-8%
Veronika Šikulová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,28 €
Lady Tremaine (éldekorált)
-8%
Rachel Hochhauser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A cseléd
Hana Lasicová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,90 €
A szégyen
-8%
Annie Ernaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Gyöngéd barbárok (új kiadás)
-8%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: