Mikki Brammer

Minden, amit megbántam

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során.  Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti – vagy nem meri – a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse… Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak – egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét –, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján? „Beleszerettem Cloverbe, teljes szívemmel kívántam, hogy kinyíljon a világa, és ujjongtam, amikor végül megértette, hogy a komfortzóna arra szolgál, hogy kilépjünk belőle.”                                                            Jill Mansell – Láttam, hogy egész életedben szép halált próbáltál biztosítani másoknak... amit a nagyapádnak nem adhattál meg. – Barna szeme még most is ragyogott. – De a szép halál titka a szép élet. Hogy beleadsz mindent. Nem baj, ha összetörik a szívedet. Nem baj, ha hibázol. Vállalni kell a kockázatot. – Leo egyre nehezebben kapott levegőt, alig bírt már beszélni. – Ígérd meg, kislány – suttogta –, hogy élni fogod az életedet.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 392
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-33
EAN 9789636200930
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Repülő angyalok
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Napkelte a Costa Blancán
-10%
Boo Walker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Hooked
-10%
Emily McIntire
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Gyerekjáték
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
Dr. Nagyképű - Csábító doktorok - Zach
-10%
Louise Bay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Ül, marad, szeret! - Romkom-sorozat
-10%
Amy Hutton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Nyáron a párom - Romkom-sorozat (éldekorált)
-10%
Emily Henry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A Stollwerck família 2. - A feltalálónő titka
-10%
Rebekka Eder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €