Franco Baresi

Libero - Álmodni szabadon

Mire való a képzelőerő, az elszántság és a bátorság? Valóra váltani gyermekkori álmunkat, és legendává válni. A történet a Brescia vidéki Travagliatóban kezdődik, ahol egy olasz fiú a paraszti lét mindennapjait éli, és szabadidejében azt csinálja, amit a világon a legjobban szeret: a ház udvarán focizik. A fiú pedig nem más, mint Franco Baresi, aki már gyermekkorában is azt az elegáns, de határozott futballt játszotta, ami később legendává tette. Baresi, aki tizennégy évesen kezdte az A. C. Milanban, és még tizennyolc sem volt, amikor debütált a Serie A-ban, pályafutásának egy-egy állomásán keresztül meséli el nekünk izgalmas életútját. Feltárja a legszebb és legválságosabb pillanatokat kísérő érzelmeket, elrepít minket a felejthetetlen 1994-es világbajnokságra, ahol súlyos térdsérülése ellenére is pályára tudott lépni a döntőben, de megosztja velünk azokat az élethelyzeteket is, amelyekben ma már valószínűleg másképp döntene. Hosszú utat járunk be a szerzővel, amelynek vége az 1997. októberi búcsúmérkőzés a San Siróban és a piros-fekete 6-os mez visszavonultatása.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Éld át!
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 126
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 190 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-10
EAN 9786158209014
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Így lettem futballsztár 1. - A világ legjobb játékosainak ifjúkori történetei
-8%
Fűrész Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Egy örök szerelem története - Az AC Milan legendás igazgatójának memoárja
-8%
Adriano Galliani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a fociról
Niko Dominguez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
A Szoboszlai-sztori
-8%
Szoboszlai Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Így lettem futballsztár 3. - A világ legjobb játékosainak ifjúkori történetei
-8%
Fűrész Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Focimorzsák - 500 futballérdekesség, trükk, furcsaság és meghökkentő idézet a világ minden tájáról
-8%
Luciano Wernicke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Tenisz kvízekre szedve
-8%
Ruszanov András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
A stadionok kis hercege - Kylian Mbappé életrajza
Luca Caioli - Cyril Collot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €