Dominic Sandbrook

Az első világháború - Kalandozások a történelemben

Dominik Sandbrook történész ezúttal a repülőgépek pilótafülkéjének szárnyaló magasságából az ellenséges lövészárkok irtózatos mélységeibe kísér el minket. Egy korábban elképzelhetetlen konfliktus közepébe csöppenünk, amelyben a létező legnagyobb birodalmak csapnak össze egymással, hogy örökre megváltoztassák a történelem menetét… Az első világháború kolosszális, grandiózus történet, amely a „nagy háború” eseményeit beszéli el Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Zsófia 1914 nyarán történt meggyilkolásától egészen addig a pillanatig, amikor 1918. november 11-én elhallgattak a fegyverek a nyugati fronton. De a középpontban, mint a sorozat összes kötetében, hétköznapi emberek történetei állnak: tinédzser hősnőké és bátor cserkészeké, akik belevetették magukat abba a háborúba, amely örökre megváltoztatta a történelem menetét.

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 429
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 536 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-35
EAN 9789635721825
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Testbeszéd - Gondolatolvasás gesztusokból a mindennapokban
-10%
Allan Pease
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A végső megoldás - Egy nyomozás története
-10%
Michael Chabon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Pom Pom meséi /Madárvédő Golyókapkodó
-10%
Sajdik Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Iskolai gyakorlófüzetek /Matematika 2.
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,07 €
Nagy sárkánykönyv
-10%
Federica Magrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Szélike királykisasszony
-10%
Kifestő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
0,90 €
Tigrisnindzsa és csodakő - Mesék és foglalkoztató
-10%
Mellár Mezei Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
PONS 250 Szókincsgyakorlat Olasz - Fokozatosan nehezedő feladatok a szókincs bővítéséhez.
-10%
Anna Ballarin Denti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €