Cormac McCarthy

Az utas / Stella Maris

„Ez Cormac McCarthy pályájának leggazdagabb és legerősebb műve. Nagyobb írói teljesítmény, mint a Véres délkörök vagy Az út” – írta a The Atlantic az amerikai szerző legújabb művéről, melyen az 1970-es évek óta, ha megszakításokkal is, de folyamatosan dolgozott. Most, tizenhét évvel Az út megjelenése után végre a magyar olvasók is kézbe vehetik – egy kötetben – a Western testvérek tragikus történetét elmesélő párregényt, Az utast és a Stella Marist. 1980, Pass Christian, Mississippi. Az utas főszereplőjét, a mentőbúvárként dolgozó Bobby Westernt egy tengerbe zuhant repülőhöz riasztják. A gépben kilenc holttest ül beszíjazva, a tizedik utasnak, a pilóta táskájának és a fekete doboznak nyoma vész. Bobby, miután búvártársát holtan találják és a kormány ügynökei az ő nyomába erednek, megpróbál eltűnni. Azonban családja nyomasztó múltja elől nem tud elrejtőzni. Apja Oppenheimer tudóscsapatának tagja volt, fizikusként részt vett az atombomba-kísérletekben, szépséges és különös tehetséggel megáldott húgát, Aliciát pedig képtelen volt megmenteni. Az utas az erény és a tudomány, a bűntudat és a téboly lélegzetelállító regénye. 1972, Black River Falls, Wisconsin. A Stella Maris központi alakja, Alicia Western, ifjú matematikazseni, aki húszévesen önként vonult kórházba. A paranoid skizofréniával diagnosztizált lány és pszichiátere, Dr. Cohen terápiás beszélgetéseiből különös világ bontakozik ki. Aliciát őrületbe kergeti bátyja, Bobby iránt érzett, „égi törvények ellenére” való szerelme, hallucinációiban pedig leginkább a matematika és a kvantumfizika törvényei mutatnak irányt. McCarthy – ahogy erre több mint 50 éve, az 1968-as Odakint a sötétség című könyve óta készült – újra különleges női főhőst alkotott. Bobby és Alicia párregénye megkérdőjelezi az Istenről, az igazságról és a létről alkotott elképzeléseinket. „Talán nehezebb egyetlen dolgot elveszíteni, mint mindent.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 648
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 676 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-46
EAN 9789635182800
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €