Judy I. Lin

Méreggel átitatott varázslat (élfestett)

New York Times #1 bestseller USA Today Bestseller Publishers Weekly Bestseller Korábban büszke voltam a kezemre. Most, ha megpillantom, csak arra tudok gondolni: ezzel a két kezemmel temettem el anyámat. Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, Ning azzal is tisztában van: az ő hibája volt. Teát főzött, amelyről nem tudta, hogy méreg van benne - és az édesanyja ezt itta meg, ebbe halt bele. A tea, amiben méreg van, most Ning testvérét, Shut is elveheti Ningtől. A lány értesül róla, hogy a teafőzés ősi, varázslatos művészetében mérik össze erejüket a királyság legnagyobb tudású teafőző mesterei, ezért ő is odautazik, hogy részt vegyen a versenyen. A győztes egy kívánságát a királykisasszony teljesíti - Ningnek talán ez az egyetlen esélye, hogy megmentse testvére életét. A királyi udvart azonban csalárdság és ármányok szövik át - felbukkan egy jóképű, rejtélyes fiú, akinek megdöbbentő titkai vannak. Ning egyre mélyebben belekeveredik valamibe, és mire észbe kap, már nagyobb veszélyben van, mint testvére, Shu. Lélegzetelállító történet egy mágiarendszerről, amely mélyen gyökerezik a kínai mondavilágban és a teakészítés hagyományaiban. Lin eredetisége teljesen levett a lábamról. Ebben a gyönyörű műben túlcsordul a szeretet és varázslat. - Xiran Jay Zhao, a Vasözvegy című New York Times Bestseller szerzője A környezettől a mágiarendszerig gyönyörűen megírt Méreggel átitatott varázslat a fantasy szerelmeseit és a kínai kultúrában játszódó drámák ínyenceit egyaránt elvarázsolja. Bármit is főz ki Judy I. Lin legközelebb, az utolsó cseppjéig élvezni fogom. - Joan He, a Ones We’re Meant to Find című New York Times Bestseller szerzője Végy tajvanival elegyített kínai mitológiát, adj hozzá egy púpozott kanál bátorságot, egy csipetnyi románcot és egy leheletnyi rejtélyt; főzd az udvari intrikák lángján, és tálald a magával ragadó történetmesélés tányérján… Ugyan, ki tudna ellenállni ennek a tea mágiájáról szóló fantasyregénynek? - Juliet Marillier, a díjnyertes Warrior Bards sorozat szerzője Ning felejthetetlen hangja és az életteli, hangulatos környezet magával ragadja ennek a nagy horderejű, halálos mágiával átszőtt történetnek az olvasóit… Lin a kínai folklórt vérfagyasztó rejtéllyel ötvözi - és kész is a letehetetlenül izgalmas regény tökéletes receptje. - Booklist A jól kidolgozott, életteli mágiarendszer szinte magával ragadja az olvasót. A meglepő, ám élvezetes fordulatokkal tűzdelt, izgalmakban gazdag fantasy szó szerint olvastatja magát. Egyszerre politikai krimi és fantasy, amely Xiran Jay Zhao Vasözvegyével és Chloe Gong These Violent Delights című könyvével rokonítható. A történet végére érve az olvasók könyörögni fognak a folytatásért. - School Library Journal Az ételek és a teák illatvilágának érzékletes leírása valósággal kényezteti az érzékeket, míg a filmszerű prózában szinte életre kel a gyönyörű táj… A mágiarendszer teljesen újszerű, a feszültséget pedig a teamágiai megmérettetés biztosítja - amelyről megtudhatjuk, miért oly fontos a főhős számára… Az olvasó egy kifinomult fantasyt tart kezében, amely épp oly felüdítő, mint egy csésze frissen főzött tea, és amelynek folytatását biztos várni fogja. - The Bulletin

Nyelv magyar
Kiadó Next21 Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 368 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-28
EAN 9786156414816
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sárga könyv - Nyelvek háborúja II.
-10%
Szemerey István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Petőfi - Petőfi Sándor regényes életrajza
-10%
Berényi Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyógyító és kapcsolódó játékok
-10%
Aletha Solter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pitypang segít - Pitypang és Lili (új kiadás)
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Több mint desszert - 6 kedvenc alapanyagom 31 izgalmas receptben
-10%
Ötvös Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Mi történik a gazdaságban? - Mit? Miért? Hogyan? 66.
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Lilla és Tündérbogyó /30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese
-10%
Kádár Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
Black box
-12%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,06 €

Korábban megtekintett: