Szathmári Sándor

Kazohinia

Szathmári Sándor Kazohinia című disztópiája az egyik legkalandosabb történetű magyar regény, amely 1941-ben jelent meg, és már akkor is cenzorok keze vigyázta. Gulliver világhírű történeteinek sorába illeszkedik, és Huxley Szép új világ és Orwell 1984 című könyvei mellett van helye a könyvespolcon. Karinthy Frigyes és Babits Mihály is méltatta a hol sírásra, hol nevetésre fakasztó szatírát, amelynek angol nyelvű kiadása százezres példányszámban jelent meg. Gulliver elhivatottan és hűen szolgálja hazáját, Nagy-Britanniát a hadiflottánál, mígnem egy nap hajótörést szenved, és egy szigeten tér magához. Ez az ismeretlen új világ Kazohinia. Érkezését követően a hinek közé kerül, akik látszólag tökéletes társadalmi rendszerben élnek. Gulliver megtanulja a nyelvüket, és napról napra azzal szembesül, hogy a hineknek nincsenek érzelmei, barátai, sőt családja sem. Gulliver képtelen elviselni a magányt, ezért azt kéri a hinektől, hogy vezessék a titokzatos behinek közé, hátha köztük emberi kapcsolatokat tud létesíteni. Ám belépve a világon belüli világba, minden megkérdőjeleződik, amit Gulliver valaha tudni vélt… A Gulliver utazása Kazohiniában és Utazás Kazohiniában címmel is megjelent szatírát most a szerző eredeti utószavával, A szegény csepűrágó dalával kiegészítve adjuk olvasóink kezébe.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Multiverzum Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 416 g
Méretek (Sz-M-H) 139-209-27
EAN 9786150181295
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Botrányos életű hölgyek kézikönyve
-11%
Sophie Irwin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,18 €
Fenntartható válás - Felelős felnőttek kézikönyve
-11%
Vitézy Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A gombák varázslatos világa
-11%
Drabon Ditta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Nyomorult tigris
-11%
Neige Sinno
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Fülszöveg - Válogatott versek
-11%
Fodor Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
PONS 250 Szókincsgyakorlat Olasz - Fokozatosan nehezedő feladatok a szókincs bővítéséhez.
-11%
Anna Ballarin Denti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Click With Friends - angličtina pre tretiakov - PZ
-8%
PaedDr. Miluška Karásková, PaeDr. Jiří Šádek, Mgr. Kateřina Dvořáková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,36 €
Emily Párizsban - Emily Cooper hivatalos kézikönyve
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
21,90 €