Kippkopp, hol vagy? (4. kiadás)

A családi vonalat folytatja mind képileg, mind a történetben az új szöveg. Az előző részben a gyerekek saját elhatározásukból keltek útra és sikeresen teljesítették énkereső küldetésüket, lehetett értük aggódni, de nem volt félnivalónk. Itt viszont komoly szomorúság éri a családot: elveszik az apa, Kippkopp. Sőt, eltűnik, szintén egy viharban. Semmit nem lehet tudni róla, csak hogy nincs, sem azt, hogy szándékosan vagy véletlenül ment-e el, és hogy visszajön-e valaha. Ez a bizonytalanság a történet (és az elhagyott, apanélküli gyerekek) lényege. Az egyes motívumok pedig többértelmű magyarázatra adnak lehetőséget: a mély verem, amelybe Kippkopp esett, lehet a kétségeké, a csábításé, az úttalanságé. A hét étlen töltött nap a gondolkodás és a választás böjtje, a denevér-követ pedig szintén kicsit vészt jósló, ahogy az is, hogy a gyerekek épp a jó hír hozójától félnek, Tipptopp pedig egyszerűen elalszik bánatában. Az éjszakai, holdvilágos keresés kiemeli a helyzet különösségét. Éjszaka egy csapat kisgyerek az erdőben az apja megmentésére indul - hát nem éppen a harmonikus és ideális családot modellezi a dolog. De a vég persze jó: Kippkopp visszatér, elámul, hogy nélküle is sikerült mindent megoldani. Ez azért fontos, hogy tudjuk, nem a vizesvödör emelgetéséhez kell az apa a háznál, hanem a valódi befejezéshez, az együttlét ünnepéhez - már hogy ez az ünnep újra hétköznapi, programszerű bunyózássá válhasson.
Kicsit szomorúbb, kicsit felnőttebb ez a Kippkopp, mint a 28 évvel ezelőtti, katicával játszó gesztenye gyerek. De hát közben nekünk is gyerekeink és nem éppen ideális családjaink lettek. Még jó, hogy Kippkopp visszajön a sziklahasadékból, és a mese feloldja a szorongásainkat.