DANIELLE STEEL

Az ​igazi

Blake ​Williams feleségének lenni hihetetlen kalandot jelentett Maxine-nek, a hivatását szerető orvosnőnek, a három gyereket nevelő anyának. A ragyogó eszű, karizmatikus, ám teljességgel kiszámíthatatlan férfi ugyanis milliókat keresett és rendszeresen szerepelt az újságok címoldalán, de munkája és csillapíthatatlan kalandvágya miatt örökké úton volt, távol a családjától. Így aztán öt év házasság után elváltak, de baráti kapcsolatban maradtak. Blake – miközben továbbra is élvezi világcsavargó életét – bőkezűen gondoskodik családjáról, kényezteti rajongásig szeretett gyerekeit. Az asszony sorsa is rendeződni látszik, beleszeretett egy kollégájába, aki volt férje tökéletes ellentéte: olyan férfi, akire mindig lehet számítani, aki mellett egy asszony biztonságban érezheti magát. Ám hirtelen minden megváltozik. Blake egy pusztító erejű földrengés hatására – amelyben gyerekek százai maradnak árván – gondtalan playboyból felelősségteljes felnőtté válik. Ráadásul arra kéri volt feleségét mint a gyerekkori traumák világhírű szakértőjét, segítsen neki humanitárius programja megvalósításában.

Nyelv magyar
Kiadó Maecenas
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 315
Kötés típusa puhatáblás
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 120 x 200
EAN 9789632034034
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Twisted Lies - Stella + Christian - Twisted sorozat 4.
-9%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Sinners Anonymous - Anonim bűnösök (éldekorált)
-9%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Atlas - Pa Salt története
-9%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A nizzai szerelmesek
-9%
Johanna Laurin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
A szerelem képlete (éldekorált)
-9%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Törött álmok - Whitlock testvérek - Grady
-9%
Corinne Michaels
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,80 €
King of Wrath - A harag (éldekorált)
-9%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Radiant Sin - Bűnös szerelem
-9%
Katee Robert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €

Korábban megtekintett: