DANIELLE STEEL

Country

Stephanie ​Adams számára az élet látszólag nem szól másról, mint hogy odaadó anya és feleség legyen, ám az asszony évek óta már csak a gyerekei kedvéért él kiüresedett házasságában. Mégsem lázad a sorsa ellen mindaddig, míg rá nem jön, hogy férje megcsalja. Ám miután a férfi egy szívroham következtében meghal és Stephanie magára marad, az asszonynak be kell látnia, hogy nem tud mit kezdeni magával: munkája nincs, a gyerekei kirepültek és férjéről sem kell már gondoskodnia. Amikor egy hirtelen elhatározást követően útja „véletlenül” Las Vegasba vezeti, egy váratlan találkozás örökre megváltoztatja az életét. Megismerkedik a híres countryénekessel, Chase Taylorral, aki bevezeti az asszonyt a szupersztárok világába. A két ember között szerelem szövődik, ám Stephanie egyre többet vívódik, mert úgy érzi, nem történt vele más, mint hogy főállású anya és feleség helyett főállású barátnő lett. Így hát visszautazik kaliforniai otthonába, hogy megtalálja önmagát, akár olyan áron is, hogy soha többé nem tér vissza a férfihoz. Szilveszter napján azonban üzenet érkezik Chase-től. Csak ennyi áll benne: Carpe diem. Ragadd meg a napot! És Stephanie már tudja, mit kell tennie…

Nyelv magyar
Kiadó Maecenas
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 325
Kötés típusa puhatáblás
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 120 x 200
EAN 9789632034393
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Jöhet a holnap
-9%
Ildikó Von Kürthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Strangers in the Night - Ava Gardner és Frank Sinatra viharos szerelme - Ikonikus nők
-9%
Heather Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Bajos nőszemély
-9%
Sara Goodman Confino
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
There Are No Saints - Nincsenek szentek (éldekorált)
-9%
Sophie Lark
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Az ajtók könyve (éldekorált)
-9%
Gareth Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Vihar az édenben - Éden-trilógia 1.  (éldekorált)
-9%
Elin Hilderbrand
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,66 €
Elítéltek (éldekorált)
-11%
B. E. Belle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,27 €
Vicces-romantikus
-9%
Curtis Sittenfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €