Mörk Leonóra

A Hellinger-Madonna (új kiadás)

A Hellinger-Madonna Kata, az elegáns pesti galéria művészettörténésze a szakmájában sikeres, a szerelemben kevésbé. Egy fájdalmas csalódást követően úgy dönt, kipróbálja a Hellinger-féle családállítást, ahol bebizonyosodik, magánélete kudarcaira a múltban kell keresnie a magyarázatot. Élményei akkor nyernek értelmet, amikor egy eltűnt családi örökség, egy Madonna-kép után kutatva Németországba utazik és megismerkedik a mű új tulajdonosával. Johannes, a weimari ügyvéd nem hajlandó megválni a képtől, ám meglepő ajánlatot tesz a lánynak. Kata igent mond a férfinak, és közösen igyekeznek felderíteni a festményt övező rejtélyt. Nyomozómunkájuk az 1500-as évek Wittenbergjébe vezeti őket, ahol egy nap titokzatos fiatal nő érkezik a szász választófejedelem udvari festőjének, Lucas Cranachnak a házába. Matthiast, a festő legkedvesebb növendékét elbűvöli a különös idegen, és amikor a mester megbízza a lány portréjának megfestésével, a fiú olyan üzenetet rejt el a képen, amelyből a figyelmes szemlélő megrázó történetet olvashat ki. Két fiatal nő, akiket ötszáz év választ el egymástól. De mi köti össze őket? MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A Hellinger-Madonna az eredetileg 2014-ben megjelent regény bővített, átdolgozott kiadása.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 280
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634757917
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Eisen - buffo-regény
-8%
Guzel Jahina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Állatfarm /Kemény
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Anyák napjai
-8%
Svetlana Žuchová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,28 €
1984 - Új fordításban
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Az összes többi holnap (éldekorált)
-8%
Joanne Yi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Fekete szeptember
-8%
Sandro Veronesi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Büszkeség és balítélet (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Vencseng - A képzelt város
-8%
Jü Hua
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: