Marton Mária
A gyónás ideje (2. kiadás)
Sztálin halálának évében, 1953 tavaszán, egy római katolikus pap a parkban ülve megpillant egy fiatal, szép nőt. Kiderül, hogy valamikor egy intézetben nevelkedtek. Isten szolgája megélheti a szerelmet, miközben eskü köti az egyházhoz?
Az izgalmakban bővelkedő regény kettejük élete, szerelmi története, miközben megismerjük hazánk és a szélesebben vett nyugati világ eseményeit. Félelmek és titkok jellemezték ezt kor, mindezt a túlélés érdekében. Hogyan keresték az emberek céljaikat és boldogságukat ebben az „átkos”korban? Marton a széppróza eszközével úgy mutat be emberi sorsokat, hogy szereplőinek köszönhetően közelebb hozza az olvasó számára ezt az ellentmondásos kort.
Marton Mária, mint a többi írásaiban, mélyre nyúl, és bátran, őszintén teszi, miközben fanyarkás humora sem hagyja el. Nem megítélni akar, hanem láttatni. A gyónás ideje lenyűgöző olvasmány, irodalmi nyelven írt élő történelem.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Katica-Könyv-Műhely |
| Megjelenés éve | 2023 |
| Oldalak száma | 144 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 162 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 142-202-10 |
| EAN | 9786155697708 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |