Müller Péter

Játék az életünk - Ludus amoris

"Ha megkérdeznéd, melyik az a két szó, ami a legfontosabb az életemben, azt felelném: a játék és az öröm. A többi már ebből következik, sőt ez a kettő is egymásból, mert az öröm abból születik, hogy játéknak tartjuk az életet. Gondolkozni is örömmel kell, és szeretni is csak azzal lehet. Ahol a gondolkodás gond, és a szeretet szenvedés, az nem igazi gondolat, és nem igazi szeretet. Ludus amoris azt jelenti, hogy a teremtés nem más, mint a Teremtő örömteli játéka. A világ is, a szerelem is. Nem véletlen, hogy az „evangélium” szó azt jelenti: örömhír. Volt már, hogy kijelentettem, valószínűleg nem írok több könyvet. De amíg kedvem van játszani, írok. Nem az olvasóimnak, hanem a játszótársaimnak. Játszani csak együtt lehet "

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Rivaldafény Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 548 g
Méretek (Sz-M-H) 145-225-21
EAN 9786155677120
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Petőfi
-30%
Harsányi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
11,48 €
Louis Vuitton - Egy francia család története
-8%
Stéphanie Bonvicini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Szinetár 3. - Fapados kapitalizmus - Önéletrajz-szerűség és egyebek
-25%
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
14,74 €
Féltem, amíg éltem
-8%
Szacsvay László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Leonardo élete: Egy fiú Vinciből - A polihisztor - A bolyongó
-8%
Carlo Vecce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Szilánkos álmok - Putty Lia, a némafilmsztár élete
-8%
Székely Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Michael Jackson - Varázslat és őrület, a teljes történet (új kiadás)
-8%
J. Randy Taraborrelli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Reacher - A szerző útja
-8%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: