Colleen Hubbard

Ingó ingatlan

„Egy fiatal, a világgal és önmagával küzdő nő fordulatos fejlődésregénye.” Karen Joy Fowler, a Majd’ kibújunk a bőrünkből szerzője Baljósan mulatságos történet, életigenlő kiruccanás Amerika ezer sebből vérző, furcsa szívébe. A lenyűgöző bemutatkozó regény főhőse egy fiatal nő, Del, akit nem igazán húz haza a szíve. Szülei botrányos válása után megszakadt a kapcsolata a rokonsággal, el is költözött a kisvárosból. Apja halála után azonban visszavág. Nagybátyjának kellene a telek, ahol egyetlen öröksége, a szülői ház áll, és Del őrült alkut kínál. Ám hamarosan rádöbben, hogy vállalása nem csak a saját régi emlékeit kavarja föl. Egymás után kopognak be hozzá a rokonok, megannyi széthullott élet. Ez a szikár hangvételű, lenyűgöző regény egyrészt a családi viszonyokat átszövő tehetetlenségről, a sérelmekről és a fájdalomról szól, másrészt azokról a pillanatokról, amikor a nyomorúság legmélyén felcsillan az újrakezdés ritkán adódó esélye. „Ott vannak az állott dohányszagban, ott vannak a kiszuperált sütőben, ahol vasárnaponként az apja vékonyra szeletelt, roston sült marhát készített, ott vannak a fürdőszobában, ahol az anyja az ajtóra ragasztotta a keresztrejtvényt, olyan magasságban, hogy lássa a vécéről, ott vannak az apja által felhalmozott könyvtári könyvekben, amelyeket soha nem vitt vissza.” A New England-i születésű Colleen Hubbard jelenleg az Egyesült Királyságban él a családjával. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) dolgozott, első regényét, az Ingó ingatlant egyéves szülési szabadsága alatt írta. A University of East Anglia kreatívírás-mesterképzését dékáni elismeréssel végezte el.

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 380
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 414 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-32
EAN 9789633559352
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az olasz lány titka - Egy régi recept, egy váratlan örökség és egy különös szerelem története
-10%
Soraya Lane
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Loveless - Szerelem nélkül
-10%
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
A sárkány jegyese - Szuperlények börtöne 3.
-10%
Jaymin Eve
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Verity
-13%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,40 €
Emily in Paris - Emily Párizsban 2. (puha)
-10%
Catherine Kalengula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet
-10%
Matthew Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
The Familiar - A bizalmas
-10%
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
The Score - A pont - Off-Campus 3. (új kiadás)
-10%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €