Philippe Sands

Patkányút - Egy szökevény náci szenvedélyes élete és titokzatos halála (2. kiadás)

„Naplókat, rejtjeles levelezést és titkos iratokat tesz vizsgálat tárgyává. Egy lenyűgöző intellektus nagyszerű teljesítménye.” – Cees Nooteboom, a Szertartások szerzője Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, „istenáldotta” házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 544
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 566 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-36
EAN 9789636330989
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A mitológia nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-8%
Szőllős Péter (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
 A végek dícsérete
Bagi Zoltán Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
A 20. század rövid története (új kiadás)
-8%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Mindenek hajnala - Az emberiség új története
-8%
David Graeber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Homo Economicus - A gazdaság rövid története
-8%
Daniel Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mexikó utolsó császára - Drámai történet egy Habsburg főhercegről, aki császárságot alapított az Újvilágban
-8%
Edward Shawcross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Gengszterkorzó Havannában - Az amerikai maffia és Kuba
-8%
Lénárt András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (puha)
-8%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €

Korábban megtekintett: