Wendelin Van Draanen

Szerintem, szerinted - Sosem felejted el az első szerelmedet

Amikor Juli először pillantja meg Bryce-ot, még a lélegzete is eláll a ragyogó kék szemek láttán. Amikor Bryce először néz Julira, minden porcikája ugyanazt súgja neki: menekülj! Így veszi kezdetét az a hat évig tartó különös viszony, amely Bryce számára örökös kínszenvedést, míg Julinak az első csók utáni állandó sóhajtozást jelenti. Juli lassan rádöbben, hogy a szuper helyes és népszerű srác után talán nem is érdemes annyira teperni, Bryce ugyanakkor egyre kevésbé akar már menekülni Juli elől, sőt, akit éveken át próbált elkerülni, azt most nem tudja kiverni a fejéből… Wendelin Van Draanen finom humorral megírt regénye két kamasz, Juli és Bryce szemszögéből mutatja be ugyanazt a szerelmi történetet, amely a félreértések és elszalasztott lehetőségek sorozatából épül fel. A teljes kép ugyanis sokszor más, mint pusztán a részek összessége… Az amerikai írónő több mint harminc regényt írt már tinédzsereknek. A School Library Journal a 21. század TOP 100 fiataloknak szóló regénye közé nevezte be a kötetet, amelyből a Warner Brothers filmet is készített Flipped (Változó szerelem) címmel.

Nyelv magyar
Kiadó Harmat Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 290 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-16
EAN 9789632887807
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lotta új barátja - Ebadta Banda 6.
-10%
Usch Luhn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Nyúl és Medve - Rágcsaszörnyek éjszakája
-10%
Julian Gough
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Grimm nővérek - A mesedetektívek
-10%
Michael Buckley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Landolás a jövőben - Már tudok olvasni sorozat - 3. szint - Már tudok olvasni
-10%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Anna Kadabra 4. - Éjféli buli
-10%
Manas Pedro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Smaragdvölgy réme - The Wingfeather Saga: Hajnalszárnya-sorozat  3.
-10%
Andrew Peterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Nyúl és Medve - Nasitámadás
-10%
Julian Gough
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
A Pál utcai fiúk - Zsebkönyv formátum
-10%
Molnár Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €

Korábban megtekintett: