Palotás Petra

Dacszövetség 2. - Hamburgi regények

Hamburg, 1903 Egy kora nyári délelőttön Frida éveken át dédelgetett álma egyetlen pillanat alatt köddé válik, csakúgy, mint Katica tiszavirág-életű kapcsolata. A két fiatal egymásba kapaszkodva próbál kilábalni a kilátástalan helyzetből, egyre közelebb engedve magukhoz Sophie-t, akinek feltett szándéka, hogy segít a megtépázott sorsú kisasszonyokon. Ám hamarosan az ő boldogsága is veszélybe kerül, a tény pedig, hogy az apja felfogadja cselédlánynak a kameruni Najumát, csak ront az amúgy is mostoha helyzeten. Hans Zimmermann azonban továbbra is őrangyalként terelgeti a pártfogoltjait, az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Fridáék munkát kapnak a hamburgi BallinStadtban, a kikötőhöz közel felépített városkában, ahol kivándorlók ezrei várnak arra, hogy hajóra szállhassanak. Különböző kultúrák, vallások és társadalmi rétegek olvasztótégelye ez a negyed, ahol új kihívásokkal kell a sorstársaknak megküzdeniük. A négy ifjú hölgy útja immáron nap mint nap keresztezi egymást, akarva-akaratlanul hol mentőövet dobva, hol pedig köveket görgetve egymás elé. Vajon van esélye Frida és Florian szerelmének? Jól döntött-e Najuma, hogy nem utazott vissza Kamerunba? Képes-e Katica elfogadni a Hanza-város szigorú szabályait? Sophie jövője hogyan alakul? A Dacszövetség második része tovább kalauzol bennünket a hamburgiak jellegzetes világába, megjelenítve a múlt század első éveinek különleges hangulatát. Az Év könyve díjas írónő, Palotás Petra ezúttal is úgy szövi a szálakat, hogy valós eseményekbe ágyazza azokat, ezáltal még izgalmasabbá téve a négy lány történetét. „Imádom minden írását Palotás Petrának!” – Lizzyke olvasó kuckója

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 346 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-23
EAN 9789635708253
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az utasok
-11%
John Marrs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Barbara - A végzet 1. kötet (2. kiadás)
-11%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Sir Phillipnek szeretettel - A Bridgerton család 5. (új kiadás)
-11%
Julia Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,35 €
A víz szövetsége - Minden élet belőle származik... és van olyan is, amelyik általa vész el
-11%
Abraham Verghese
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
21,90 €
Egyszer volt Velencében
-11%
Carol Kirkwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A sárkánygyík ébredése /A sárkányos rend 1.
-80%
Bökös Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-11%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
A végső megoldás - Egy nyomozás története
-11%
Michael Chabon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €

Korábban megtekintett: