Frei Tamás

Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér

Putyin napjai meg vannak számlálva. De mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja?

Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép halad Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. A gépet a domogyedovói nemzetközi repülőtéren várja az orosz sajtó és az állami híradó. Az ukrán háború kezdete óta Oroszországot sújtó embargó következtében ugyanis nélkülözhetetlen műszerek hiányoznak az orosz repülőgépek karbantartásához. A meghibásodás már több légi katasztrófát okozott. Azt azonban senki sem sejti, hogy a repülőgép a rakományon kívül valami mást is rejt. Az útja végzetes lehet. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét...
Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában.
Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is...

Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 496
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 462 g
EAN 9789636043711
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Csontkollekció (új kiadás)
-10%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Oroszlánok és farkasok
-15%
Dr. Csernus Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
19,51 €
James és Ivy - Panzió a tengerparton
-10%
Roy Gould
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A bél-agy kapcsolat - A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra
-10%
Emeran Mayer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A család ereje - Ragaszkodj a gyermekeidhez!
-10%
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Sonny Boy
-10%
Al Pacino
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,10 €
Másodvirágzás
-11%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Múzsák a csók után - 20 női sors a magyar irodalomból
-10%
Bálint Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €

Korábban megtekintett: