Alison Cochrun

The Charm Offensive - Sármháború

AZ IGAZI SZERELMI TÖRTÉNET A KULISSZÁK MÖGÖTT JÁTSZÓDIK. Dev Deshpande mindig is hitt a tündérmesékben. Így nem csoda, hogy egész karrierjét a megalkotásukra építette, a régóta futó Örökkön Örökké című társkereső valóságshow keretei között. A franchise történetének legsikeresebb producereként Dev mindig megírja a tökéletes szerelmi történetet a versenyzői számára, bár a saját szerelmi élete a katasztrófával egyenlő. De aztán a show következő sztárja a techvilág kegyvesztett csodagyereke, Charlie Winshaw lesz. Charlie messze nem az a romantikus Szőke Herceg, akire az Örökkön Örökké számított. Nem hisz az igaz szerelemben, és csak végső kísérletként vállalta a műsort, hogy helyreállítsa az imidzsét. A kamerák előtt merev, szorongó szerencsétlenség, akinek fogalma sincs, hogyan randizzon húsz nővel az ország szeme láttára. A színfalak mögött rideg, esetlen és érzelmileg bezárkózott Miközben Dev azon küszködik, hogy Charlie összemelegedjen a versenyzőkkel egy szédületes, világ körüli turné során, a két férfi kezd megnyílni egymás előtt, és Charlie rájön, hogy Devvel sokkal jobb közöttük a kémia, mint bármelyik női partnerével. De még a valóságshow-k is forgatókönyv szerint történnek, és ahhoz, hogy megtalálják az utat a boldog befejezéshez, el kell gondolkodniuk azon, kinek a szerelmi történetét is mesélik el. SZELLEMES ÉS SZÍVMELENGETŐ ROMKOM, AMI A VÖRÖS, FEHÉR ÉS KIRÁLYKÉKET IDÉZI. „Egy debütáló regény, amitől elájulsz!” – Harper’s Bazaar VESD BELE MAGAD! Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-28
EAN 9789633996393
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A másik mozaik
-8%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
ŠVEJK 100 - Egy derék katona kalandjai a világháború után
-8%
Bánki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jókai karácsonya §K
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A Varjúkirály - Nyugati történetek (3. kiadás)
-8%
Jászberényi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Adventi utazások (éldekorált) §K
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A Nevers-vágás
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Levegőt venni
-8%
Zoltán Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: