Ellin Carsta

Veszélyben a boldogság

Hamburg, 1894. Luise, aki nemrég házasodott, teljes gőzzel veti bele magát a családi cégnél végzett munkájába, miközben minden erejével igyekszik kitérni férje, Hans Petersen útjából. Az üzlet remekül alakul, a fiatalasszonynak viszont egyre több rémálmával kell megbirkóznia. Nem beszél a várandósságáról, hiszen tudja, a gyermek miatt képtelen lesz véghez vinni mindazt, amit a cég megkíván, és valószínűleg fenekestül felfordul majd az élete. Ezért a szülés napjával kapcsolatban eszelős tervet kovácsol. Úgy érzi, megtalálta az egyetlen lehetséges megoldást. Nagybátyjának, Karlnak, a családi cég bécsi kirendeltségét vezető üzletembernek is megvan a maga titka. Amikor pedig egy kisstílű bűnöző tudomást szerez róla, és gátlástalanul megzsarolja, a helyzet egyre kilátástalanabbá válik a férfi számára. Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának harmadik részében bemutatja, hogy a konvenciók hogyan láncolhatnak le bennünket, miközben az igaz szerelemért sok esetben az életünk is kevés áldozat, a remény és a tűz pedig soha nem múlhat el.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Central Könyvek
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 344
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 314 g
Méretek (Sz-M-H) 137-206-22
EAN 9789636143039
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Housemaid - A téboly otthona - Millie Calloway-sorozat 1. (filmes borítóval)
-8%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az új szomszédok
-8%
Claire Douglas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mimi és az arany, ami nem mindig fénylik - Piszkos kis bűnök-sorozat 2.
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
A halál menedéke
-8%
Hidas Bence
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Jégzajlás - Skandináv krimik
-8%
Arne Dahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,70 €
15,37 €
A Bánatos Madonna
-8%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A fémjelzett ember - Cormoran Strike-regény
-8%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz - Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 1. (3. kiadás)
-8%
Holly Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: