Nádas Péter

Szépírás mint hivatás

„Az elvégezett munkát, ami nincs leírva, mégis benne van a szövegben, néma poétikának nevezném.” Nádas Péter új könyvében éber csöndek, elgondolt és kitörölt szavak, hiány két hang között, sötétben elmosódó színek vagy éppen a közönséges földigiliszta késztetik megtorpanásra az olvasót. A szerző vezeti a tekintetünket, ki kell pillantanunk egy panelház nyolcadik emeletéről, rá kell néznünk a kertre, hogy a látvány felidézze a puszta helyek, szünetek, ismétlődések és variációk összhangzattanából építkező világunkat. Felidézze Esterházy Péter alakját, Haydn harmónia utáni vágyát, a szótlanságával beszédes nagyapát, az éjjeli erdőt – végső soron azokat a viszonyrendszereket feltérképezve, melyek mentén az alkotó, gondolkodó és érző én megtapasztalja a létezés architektonikáját. A címadó esszében a szépírói gondolkodás és a szöveg alakításának módszertana ezeknek a belső szerkezeti kapcsolódásoknak a mintáján nyugszik, miként ez az elemző és értelmező igény mutatkozik meg a fényképezés technológiai váltásának következményeiről szóló írásban is. A könyv szatirikus hangú záró beszélyében a szerző mintegy mellékesen emlékeztet arra, hogy „a diktatúra mindig a szakmákat szedi szét először”, ami különös hangsúlyt helyez a hivatásra mint felelősségteljes szemlélődésre.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 116
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 222 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-13
EAN 9789635180592
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Látás, hallás, szaglás - Mit? Miért? Hogyan? Mini 79.
-8%
Constanza Droop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
A halál Velencében - Trubadúr Zsebkönyvek 95.
-8%
Thomas Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Helló, slow fashion! - Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre
-8%
Mengyán Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pumukli állatos meséi
-8%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Frici, a cincér - Bogyó és Babóca
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Medvendel és a Szunyafesztivál
-8%
Nagy-Németh Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Ki a legjobb számodra? - Hogyan tanulhatod meg helyesen értékelni az embereket
-8%
Gabriel Palacios
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: