Penelope Douglas

Punk 57 - együtt, egymás ellen

Tökéletesen illettünk egymáshoz. Amíg nem találkoztunk. MISHA • Ötödikben a tanárunk levelezőtársakat keresett nekünk egy másik suliból. A nevem miatt lánynak hittek ott, és egy Ryen nevű diákkal párosítottak össze. Az én tanárom azt hitte, Ryen fiú, ezért beleegyezett. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjünk a hibára. Aztán egyszer csak már mindenen vitatkoztunk Ryennel. Melyik a legjobb pizza? Android vagy iPhone? Eminem a világ legjobb rappere, vagy sem? És ez csak a kezdet volt. A következő hét évben ezek voltunk mi. A levelei mindig fekete papíron, ezüst tintával írva érkeznek. Néha hetente egy, néha egy nap alatt három, de szükségem van rájuk. Ő az egyetlen, aki motivál, megnyugtat, aki elfogad úgy, ahogy vagyok. Csak három szabályunk van. Semmi közösségi média, nincs telefonálás, nincsenek képek. Jó ez így, ahogy van. Minek rontsuk el? Egészen addig, amíg szembe nem jön velem egy kép online. Egy lányról. A neve Ryen. A Gallo’s a kedvenc pizzériája, és imádja az iPhone-ját. Véletlen? Basszus! Találkoznom kell vele! De arra nem számítottam, hogy utálni fogom, amit találok. RYEN • Már három hónapja nem ír. Valami baj van. Talán meghalt? Vagy lecsukták? Mishát ismerve egyik sem kizárt. Nélküle megőrülök. Kell, hogy valaki meghallgasson. Az én hibám. El kellett volna kérnem a számát, vagy legalább egy képet róla. Lehet, hogy örökre eltűnt. De lehet, hogy itt van az orrom előtt, és nem is tudok róla. Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! 18 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 396 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-27
EAN 9789633996454
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Elsuttogom százszor (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Szitakötő - Nemzedékünk regénye (új kiadás)
-8%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Vörös posztó (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Rádiónk aranykora
-8%
Pataki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A csokimikulásos lány
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €