Bánó Attila

Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a hazafi

Az utóbbi időkben ismét fellángoltak azok a viták, amelyek nehezítik vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó elfogulatlan megítélését, történelmi helyének korrekt és megnyugtató kijelölését. E téren a legnagyobb gondot az objektivitás hiánya, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó indulatok, a vitatott kérdések erőből történő eldöntésének szándéka okozza. Pedig a téma csak nyugodt légkörben, a tárgyilagosságra való törekvés szellemében kerülhet terítékre. A kötetben szereplő publicisztikákkal, jegyzetekkel, interjúkkal a szerző olyan információtöredékeket, véleményeket ad közre, amelyek bővíthetik a vitéz nagybányai Horthy Miklóssal kapcsolatos ismereteket, s hozzájárulhatnak sokat vitatott történelmi szerepének tisztességes megítéléséhez. Bánó Attila e tárgykörben publikált első írásai harminc éve, 1993-ban, a kormányzó kenderesi újratemetése alkalmából jelentek meg a Pest Megyei Hírlapban. Később a Nyugati Magyarságban, a Kis Újságban, a Magyar Hírlapban, történelmi ismeretterjesztő könyvekben, a közelmúltban pedig a Magyar Nemzetben bukkantak fel Horthyval és a korszakkal foglalkozó dolgozatai, publicisztikái. Horthy Miklós, 1919-ben, a vörösterror után: „Sokat beszélnek fehér hadseregről és fehérterrorról. Fehér hadsereg nincs, hanem csak nemzeti hadsereg, és fehérterror sincs, csak kiérdemelt büntetés... Ha Budapestre megyünk, mindenki jól tartson össze, tartson fegyelmet, hogy parancsom és reményem ellenére olyan ne történhessék, amit ránk fognak.” Illusztrációk: 60 oldalas képmelléklet

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Erdélyi Szalon Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 334
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 576 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-30
EAN 9786156502261
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Drága bácsikám - Elátkozott örökségem
-11%
Bettina Göring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
SZÓKRATÉSZ - Egy időszerű ember - Helikon Zsebkönyvek 140.
-11%
Paul Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Madar község családnévállománya régen és ma
Mgr. Szabó Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,15 €
Történelem és romantika 2. - Újabb szerelmek, hősök és kalandok a magyar históriából
-12%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
16,72 €
Ifjúkori napló 1839-1848
-11%
Ferenc József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,29 €
A Mindszenty-mítosz
-11%
Ungváry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Hitler, Sztálin, Anyu és Apu - Családom története
-11%
Daniel Finkelstein
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
21,90 €
Som chlapec z Komárna / Komáromi gyerek vagyok
Galo Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,00 €