Dr. Gyarmati Andrea

Igenis vannak csodák!

Lassan két évtizede kísérhetem figyelemmel Gyarmati Andrea pályájának, életének fordulatait, amelyekről írásaiban sorra beszámol. Ahogy többször említi, vele mindig történik valami, és majdnem minden történésből születik egy derűs vagy szomorkás, bölcselkedő vagy indulatos, de mindig kedves humorral fűszerezett írás, amely poszt vagy blog formájában jelentkezik, amíg összegyűjtve be nem kerül egy-egy kötetbe, mint most is, és jönnek a lájkok, a szívecskék, a dedikálásra váró sorok a könyvsátornál. Elgondolkodtató, miért szeretik annyian Gyarmati Andreát, hiszen híres ezüstérme óta már ötven év is eltelt, a középkorúak és a fiatalok aligha emlékezhetnek rá, ahogy világhírű szüleire, Gyarmati Dezsőre és Székely Évára sem. De az ő egész élete is igazolja: a népszerűség nem pusztán hírnéven múlik. Hanem inkább a szereteten, az emberségen, ami minden megnyilvánulásából árad. És a csodákon, amelyek átszövik hétköznapjait. Tanuljunk tőle, higgyük el neki, hogy Igenis vannak csodák! Erdélyi Z. Ágnes

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Saxum Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 296
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 386 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-20
EAN 9789632482989
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Piros hó
-8%
Papp Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Az arany ember - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,97 €
A porcelánlány (új kiadás)
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A nagyenyedi két fűzfa - Válogatott elbeszélések - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,85 €
4,47 €
Radnóti Miklós huszonöt legszebb verse
-8%
Radnóti Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Adventi utazások (éldekorált) §K
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Bogáncs (15. kiadás, puha)
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Oda nem illő
-9%
Tisza Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,55 €
19,62 €

Korábban megtekintett: