Rónai Egon

Halhatatlanok társulata II.

A könyv szerzője Rónai Egon Prima Primissima díjas újságíró, rádiós-tele­víziós műsorvezető.

Immár hetedik portrékötetét tartja a kezében az Olvasó, ezek hátterét az a nagyhírű műsor adja, amely 2011 óta fut az ATV különböző csatornáin: a Húzós! eddig közel ötszáz adásában a 21. század legjelentősebb magyar művészei, tudósai, sportolói, közéleti személyiségei szerepeltek.

Ebben a válogatásban azokkal a művészekkel – színészekkel, opera­­énekesekkel, táncművészekkel – találkozhatnak, akik elnyerték a Halhatatlanok Társulatában az örökös tagságot.

A legdemokratikusabb művészeti díjat a szakma ajánlásából választva a közönség ítéli oda, éppen ezért a művészvilágban a megbecsültsége is hatalmas: ebben a díjban nincs más, mint a kollégák tisztelete a tehetség iránt, és a közönség szeretete! Hátterében egy civil kezdeményezés áll, amely két legendás televíziósnak köszönhető: Szegvári Katalin és Érdi Sándor álmodta meg a díjat.

2020 óta az ATV a házigazdája, szervezője a szavazásnak és a díj­átadóknak. Így nem véletlen, hogy a szerző beszélgetései és a minden évben átadott díjak egymásra találtak. A halhatatlanokról szóló első kötet sikere után itt van újabb 20 portréval a folytatás!

Alföldi Róbert
Balázsovits Lajos
Bánsági Ildikó
Básti Juli
Bodrogi Gyula
Bozsik Yvette
Csavlek Etelka
Dunai Tamás
Esztergályos Cecília
Gálvölgyi János
Hegedűs D. Géza
Koltai Róbert
Kolonits Klára
Kútvölgyi Erzsébet
Molnár Piroska
Pásztor Erzsi
Szakály György
Tordy Géza
Törőcsik Mari
Vándor Éva

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Spirit Publishing
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 264
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 418 g
Méretek (Sz-M-H) 145-215-16
EAN 9786158219389
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A téboly malmaiban
-9%
Macsovszky Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,19 €
A dzsungel második könyve - Helikon Zsebkönyvek 102.
-8%
Rudyard Kipling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Tükörútvesztő
-8%
Nikolényi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Utas és holdvilág (új kiadás)
-8%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A szerelem bolondjai (élfestett)
-10%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Esti Kornél - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A porcelánlány (új kiadás)
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: