Böjte Csaba

A létezés öröme

Vajon tud-e még a 21. század végsőkig hajszolt embere megtorpanni egy virágba borult fa mellett; hálás élvezettel elfogyasztani akár egy jó pohár hideg vizet; újra és újra rácsodálkozni a világ megannyi formájára, színére, illatára; komolyan értékelni mindazt, amije van, még ha ez kevésnek tűnik is; és legfőképp örülni a szerettei és önmaga létének? Hiszen egyre kevésbé jellemző, hogy észrevegyük és a magunk javára fordítsuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő, semmibe nem kerülő ajándékokat és áldásokat, ezzel szemben hajlamosak vagyunk gépiesen átadni magunkat a testünk, a szemünk és az egónk féktelen követelőzésének. Miközben kiapadhatatlan örömforrások állnának nap mint nap a rendelkezésünkre, mi kétségbeesetten kergetjük az anyagi javakat, a nem múló fiatalságot és szépséget, vagy a hiúságunkat legyezgető „lájkokat”. Böjte Csaba új kötetében a tőle megszokott hittel, bölcsességgel és derűvel segít helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt, és vezeti el olvasóját a mindennap átélhető örömök világába. Ehhez egészen ősi „recepteskönyvet” kínál útmutatóul: a Bibliát, Jézus Krisztus tanításait, aki azt akarta, hogy az ő örömei ugyanúgy a mieink is legyenek, és az életünk teljessé váljék ezek által. Ebből az alapvetésből kiindulva nyitja fel a szemünket Csaba testvér háromféle kísértésre, amelyek számunkra ártalmas élvezetekkel csábítanak, és kilenc olyan örömre, amelyek után nem marad „lelki másnaposság” és csömör, ellenben gyarapítanak, felemelnek, megtisztítanak bennünket. E felszabadító, Csaba testvér személyes történeteiben gazdag „örömhatározó” nemcsak gyakorló híveknek szól, hanem mindazoknak, akik felszínes élmények helyett mélyebb, örökérvényű és az igazsághoz elvezető élettapasztalatokra vágynak.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Örömhír
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 572 g
Méretek (Sz-M-H) 163-204-22
EAN 9789635723676
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Jézus, a názáreti (új kiadás)
-8%
Szunyogh Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,46 €
Református énekeskönyv - Közép méret (mintás borító)
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
IMAKÖNYV - Római Katolikusok részére
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Biblia - Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás - Családi Biblia (katolikus fordítás).
Biblia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
41,95 €
Mindennapi kenyerünk - Bibliai tanácsok, ígéretek és fohászok az év minden napjára magyarul, héberül és görögül
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,43 €
Biblia - Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás - Kicsi /Keménytáblás - bordó, fekete (katolikus fordítás)
Biblia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
Biblia /Revideált új fordítás, nagy méretű, keménytáblás
-8%
Biblia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €

Korábban megtekintett: