Bernard Lecomte

A Kreml titkai

A KGB sikere után Bernard Lecomte új könyvvel jelentkezik, a szovjet titkosszolgálatok után most a szovjet (és orosz) politika legbelsőbb köreit mutatja be. A címben szereplő Kreml vörös téglafalainak látványa ugyanis mindenkinek magát a szovjet-orosz Birodalmat juttatja eszébe. Szerzőnk bepillantást enged e falak mögé; Raszputyintól Putyinig, a forradalomtól az ukrajnai háborúig a történelem legsötétebb titkait osztja meg az olvasóval. A tizenhét fejezet mindegyike meglepetésekkel szolgál: kiderül, hogy semmi sem egészen úgy volt, ahogy eddig gondoltuk. 1920. február 17-én 21 órakor a berlini rendőrség kiment a Lanwehr-csatornából egy húsz év körüli fiatal nőt, aki a jelek szerint öngyilkosságot akart elkövetni. A trauma hatása alatt álló, azonosíthatatlan nő hat hétig nem hajlandó megszólalni. A dalldorfi elmegyógyintézetbe szállítják, ahol két évet tölt, többnyire ágyban fekve, miközben elzárkózik a kihallgatások elől. Egészen addig, ameddig egyik betegtársa, aki korábban élt Oroszországban, szét nem kürtöli, hogy valójában a meggyilkolt cár egyik lánya…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 352
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 364 g
Méretek (Sz-M-H) 138-197-26
EAN 9789631369410
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Amit a magyar uralkodókról tudni kell
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Trianon másodszor - Az 1947-es párizsi békeszerződés
-8%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Megmaradni - A magyar történelem egy angol szemével
-8%
Bryan Cartledge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A remény ereje - Bátorság és vízió a hatalom világában
-8%
Sanna Marin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
AC/DC - Albumról albumra - Történelem a dalok mögött
-70%
Martin Popoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
9,85 €
Az emberi birodalom hanyatlása és bukása - Miért áll fajunk a kihalás szélén?
-8%
Henry Gee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Közép-Európa új története - A Római Birodalomtól a posztkommunizmusig
-8%
Martyn Rady
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Bizonyságot tesznek majd
Keller László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €