Fábián Janka

Ida titkai (2. kiadás)

„Idő! Jelenvaló Létel: de Múlt s Jövő csak Semmi. Hát van-é kedves közöttök egy?” (Katona József: Idő) Két fiatal lány, akiket több mint száz év választ el egymástól, ám a sorsuk egy ütött-kopott naplónak hála, rövid időre mégis összekapcsolódik. Zelma, a híres építész, Pártos Gyula árván maradt unokahúga, szinte mindennap ott ül Kecskemét főterén, és az épülő Városházát rajzolja. A Millennium évében egy véletlen folytán megismerkedik Ferenczy Idával, Sisi felolvasónőjével, aki vállalkozik rá, hogy modellt ül neki. Beszélgetéseiket a fiatal lány feljegyzi naplójába. Az egyetemista Kinga, aki éppen a szakdolgozatát írja, és 2022 nyarán nap mint nap elhalad a felújítás alatt lévő Városháza mellett, ugyancsak egy rejtélyes véletlennek köszönhetően szert tesz a réges-régi naplóra, amelyből megismeri és megkedveli Zelmát és Idát. Azt először még nem sejti, hogy a kis könyvecske, valamint néhány szénrajz az ő életére is óriási hatással lesz. Vajon milyen lehetett Kecskemét utcáin sétálva és Lechner Ödön készülő remekművét csodálva szembetalálkozni Ferenczy Idával? És vajon a huszonegyedik század elején még megtalálhatók az egykori kincsek, felidézhetők a régi kedves arcok és emlékek a „hírös városban”? A történetet olvasva fokozatosan tárulnak fel előttünk a régmúlt és a jelen titkai, a háttérben Kecskemét büszkeségével, a napjainkban megújuló gyönyörű Városházával.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 232
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-24
EAN 9789636043872
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érzelmek erdeje 3. - Ég veled, magány! Szia, figyelmesség!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Szeleknek fordít
-8%
Tóth Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
LOGICO Piccolo - Matek: Szorzás és osztás 100-ig 2. rész
-8%
Marion Godzik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Powerful
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Kuflikupac - Kártyajáték - 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Rush – A szerelem hajszája
-8%
Saskia Roy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Barátokra találtam… és nem vagyok magányos! - Én és az érzéseim
-8%
Honor Head
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Érzelmek erdeje 5. - Ég veled, félelem! Szia, bátorság!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €