Sally Bedell Smith

Károly - Hét évtized a trón árnyékában

Magányos, az apja elvárásaival küzdő fiú; házasságtörő, elkényeztetett arisztokrata; jövőbe látó királyi sarj és uralkodó, aki a brit monarchia megmentésének záloga lehet. A hét évtizedet, majd' egy egész emberéletet édesanyja, Nagy-Britannia királynőjének árnyékában töltő Károly életútja tökéletesen példázza azokat a feszültségeket és ellentmondásokat, amelyek a világ egyik leghosszabb múltra visszatekintő királyságát és annak megítélését jellemzik. Sally Bedell Smith, a méltán népszerű Erzsébet, a királynő szerzője többéves kutatómunkán és interjúk százain alapuló életrajzában ezt a rendkívüli életutat tárja elénk. Tanúi lehetünk Károly magányos gyermekkorának, az apja, Fülöp herceg elvárásai jelentette tehernek, nehéz iskoláséveinek, intellektuális kibontakozásának és folyamatos útkeresésének. A szerző emellett részrehajlásmentesen mutatja be Károly és Diana tragikus véget ért házasságát, Kamillával való viszonyát és későbbi házasságát, valamint gyermekeihez fűződő kapcsolatát. A Károly azt a hús és vér embert kelti életre, akit egészen eddig elfedett előttünk a rideg hagyomány, a királyi csillogás és a szenzációhajhász média.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 704
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1080 g
Méretek (Sz-M-H) 160-230-50
EAN 9789635825714
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Országházi zsebkönyv
-8%
Lukács András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Biciklizős dalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
(g)ÉNkutatás - Lelki wellness tudományosan és szórakoztatóan
-8%
Betty Zsoldos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem ígértem rózsakertet - Trubadúr Zsebkönyvek 30.
-8%
Joanne Greenberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Idegen világok - A kozmikus bolygóvadászat új tudománya
-8%
Lisa Kaltenegger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Elakadva negyven felett - Hogyan jussunk ki a csapdákból és találjunk vissza önmagunkhoz az élet második felében
-8%
Gedő Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mondd ki szépen
Montágh Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
Kiki bilije
-8%
Esther Van Den Berg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: