Claire Contreras

Szív és eskü - Gio - Tiltott vágyak 2.

„Végül egyiküknek sem sikerült távol maradnia a másiktól.” – Cocktails and Books Eddig a létezéséről se tudtam. Most minden gondolatom ő tölti ki. Apám váratlanul halt meg. A gyász még mardossa a lelkem, amikor az ügyvéd a végrendelet miatt hív. Nem sok örökségről lehet szó, hiszen édesapám egyszerű munkásember volt. Legalábbis ezt hittem… Rám zúdul az igazság. Nem elég, hogy rengeteg pénz kerül a birtokomba, de a legnagyobb sokk az, hogy megboldogult atyám a beleegyezésem nélkül adott férjhez egy vadidegenhez. Persze ez nem maradhat így. Eldöntöttem, beviharzok az állítólagos „férjem” munkahelyére, ami egy kétes szórakozóhely, és átadom a válási papírokat. De minden képzeletet felülmúl a férfi, akivel összekötötték az életem. Giovanni Masseria egy extravagáns playboy, akinek hatalmát csak vadító megjelenése múlja felül. Amikor szembesítem azzal, hogy én vagyok a felesége, teljesen ledöbben. Ő sem tudott róla. De most hasznot kovácsol belőle magának, azonban ehhez rám is szüksége van. Persze, én is nyerek vele, csak még egy kicsit házasoknak kell maradnunk. Utána pedig elválunk, mintha mi sem történt volna. Ugye? Nem tartozom a világába, és tudom, hogy ez egyikünk számára sem fog jól végződni, de mégis valami hozzá vonz. Mindörökre. A New York Times bestsellerszerző Claire Contreras regényében egy házasság utáni szerelemről olvashatunk, ahol a vágyak felülírják a józan ész szabályait. De vajon a maffia világában milyen jövő vár egy kívülállóra? „Imádtam a főszereplők közötti kémiát.” – Cocktails and Books „Beleszerettem ebbe a sorozatba.” – Simply Love Book Reviews

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-24
EAN 9789635707546
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Haunting Adeline - Kísérteni Adeline-t (fekete élfestés)
-9%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,80 €
Szextrém /Perverziók, szexfüggőségek és ártalmatlan különcségeink
-9%
Hevesi Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Drága Szerelmem - Útmutató nőknek-férfiakról, szexről, és a szerelem mélységeiről
-9%
David Deida
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fifthy Shades Freed
E L James
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Hunting Adeline - Levadászni Adeline-t - (Különleges kiadás)
-13%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
28,50 €
Her Soul to Take - A lelke elrablója (éldekorált)
-9%
Harley Laroux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Ez a Nő
-9%
Jodi Ellen Malpas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Az árnyék - Az alvilág vezérei
-9%
Marilyn Miller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,80 €