Majtényi György

Kádárné és Kádár - Házasságban a hatalommal

A Kádár-korszak névadója, Kádár János 1956 novemberétől 1988 tavaszáig, tehát több mint harminckét éven át irányította az országot. A háttérben szinte mindig ott állt mögötte a felesége: Tamáska Mária, aki nagy hatással bírt férjére és a kor politikájára. Majtényi György hiánypótló, főképp levéltári kutatásokon alapuló műve az első titkáré mellett az ő alakját és közös életük négy évtizedének mindennapjait eleveníti meg. Ki volt Tamáska Mária? Hogyan ismerte meg az ifjú Kádár (akkor még Csermanek) Jánost a kommunista mozgalomban, és később milyen érzelmek örvénylettek közöttük? Miképp érezte magát az asszony a pápánál a Vatikánban, s miért szólította egyszer levelében „elvtársnak” a férjét? Hogyan befolyásolta személyisége az ország vezetőjének magatartását és a Kádár-korszak politikáját? Milyen volt az agg házaspár élete a kommunista rezsim végnapjaiban, és miként alakult Kádár özvegyének sorsa a kilencvenes évek elején? Többek között ezekre a kérdésekre is megpróbál válaszolni a Befejezetlen múlt című sorozat legújabb kötete.

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 212
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 440 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-22
EAN 9789635723393
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Beugrás - Magyarország hadba lépése a Szovjetúnió ellen - Befejezetlen múlt
-10%
Ungváry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Forradalom a hátsó udvarban - Kollektív erőszak, antiszemitizmus és politikai átalakulás Magyarországon 1945 után
-10%
Apor Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Népirtás Erdélyben - Üzenet haza - Dokumentumgyűjtemény - Wass Albert Művei
-10%
Wass Albert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Horthy Miklós, a haditengerésztiszt - Modern magyar történelem
-10%
Turbucz Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Vörös Riviéra - A Balaton a Kádár-korszakban - Modern magyar történelem
-10%
Rehák Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A ​Waffen-SS története
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Zemplén vármegye nemes családjai
Szluha Márton , Késmárky István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
A nagyhatalmak és Magyarország a 20. században
-10%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €