Daniel Kenney

A Hamilton-hullámvasút esete - Mateknyomozók 4.

Szeretnéd, ha a gyerekeid megszeretnék az olvasást, elmélyednének egy nagy kalandban, és közben még a matekot is megkedvelnék egy kicsit? Akkor hívd a Mateknyomozókat! A vakáció végre elérkezett, a Mateknyomozók pedig igazán kiérdemeltek egy kis pihenőt. Végtére is, elég sűrű volt számukra a hatodikos tanév. A normális iskolai dolgok mellett Stanley, Charlotte, Gertie, Felix és Herman komoly hírnevet szereztek amatőr detektívekként. Végül egy hullámvasutazással, talányos fejtörőkkel és tölcsérfánkevő versennyel teli, pihentető napjuk kétségbeesett vesszőfutássá alakul át. Meg kell menteniük egy hőn szeretett nevezetességet, és ez az ügy talán többet követel tőlük, mint amennyit hajlandóak bevállalni. Talán csak egy út vezet ki belőle: ha feladják. Ez lesz vajon a Mateknyomozók történetének vége? Derítsd ki a Mateknyomozók-sorozat eddigi legizgalmasabb kalandjából! Tökéletes választás minden matekimádó és matekutáló 9–12 éves számára? „Igazán élvezetes olvasmány (sorozat). Olyan jól megismerjük a karaktereket, hogy szinte barátoknak tűnnek. Olyan gyerekeknek, akikkel szívesen lógnál együtt. Csak úgy sodor magával a történet, nagyon szórakoztató olvasni! Alig várom a következő könyvet. Még a matekot is érdekessé tette, és úgy magyarázza el, hogy lehet követni.” – Angela, goodreads.com –

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 184
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 308 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-19
EAN 9789635974498
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és a Tűz Serlege 4. /Puha (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Legendás állatok és megfigyelésük - Göthe Salmander (új kiadás)
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
Varjúlányok
-8%
Bökös Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A hatalom törékeny szálai - A  hatalom szálai
-8%
V. E. Schwab
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
Pókember és az összefüggések hálója
-8%
Preeti Chhibber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Onyx Storm - Ónixviha - Éldekorált
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Harry Potter és az azkabani fogoly 3. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Deep End (éldekorált)
-8%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: