Katkó-Bagi Éva

Epizódok Trogmayer Ottó életéből

"Trogmayer Ottó (1934–2015) 1957-ben szerzett diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem régészet szakán. Még az egyetem elvégzése előtt „ideiglenesen” a szegedi Móra Ferenc Múzeumba helyezték, amely aztán végleges munkahelyévé vált. Előbb régészként, majd 1970-től megyei múzeumigazgatóként dolgozott egészen 1997-ig, nyugdíjba vonulásáig. Elévülhetetlen érdemei közé tartozik az ópusztaszeri Magyar Történeti Emlékpark létrejötte, neki köszönhetően került sor a Feszty-körkép restaurálására és méltó bemutatására. Az 1960-as évek közepétől oktatott régészetet a szegedi egyetemen, majd 1989 és 1997 között vezette is a régészeti tanszéket. Életpályáját számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, többek között megkapta a Móra Ferenc-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztjét, a Széchenyi-díjat és átvehette a Magyarországért Alapítvány Magyar Örökség díját, Szeged város pedig díszpolgárává avatta. Jelen kötet egy szubjektív életrajz, nem csupán tisztelgés a közel egy évtizede elhunyt kiváló régész, múzeumigazgató és egyben családapa emléke előtt, hanem egyben korrajz és családtörténet is egy egykori kolléga tollából."

Nyelv magyar
Kiadó Martin Opitz Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 144
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 210-210-10
EAN 9786156388537
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A tudás enciklopédiája - Történelem - A múlt, ahogy még sosem láttad
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,20 €
26,28 €
Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon / Kristóf's Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans
-10%
Steiner Kristóf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Magunkat neveljük - Hogyan hozzuk a legjobb formánkat, amikor gyerekünk a legrosszabb arcát mutatja?
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
Bombázómaffia - Megszállottság, innováció és a II. világháború leghosszabb éjszakája
-10%
Malcolm Gladwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Kara-ori Pink Zalozka
-9%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,60 €
Ivadék
-10%
Jack Ketchum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Gyógyítsuk meg a rákot!
-10%
Kovács József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,18 €
Közgazdaságtan könnyedén - Szuper okos tudomány
-10%
Jan Miles-Kingston
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €