A pokol kapujában

Egy vietnami veterán útja az erőszak őrületéből a békéig és könyörület teljes gyakorlásáig Tizenhét éves koromban lettem az Egyesült Államok hadseregének katonája, amikor önkéntesként jelentkeztem vietnami szolgálatra. Azzal, hogy fegyvert fogtam, közvetlenül felelős vagyok több száz ember meggyilkolásáért. Hazatérve, összerakva életem kockáit rádöbbentem, hogy semmi nem igazolja a gyilkolást, nincs éles határvonal a jó és a rossz erőszak között, és a háború nem feddhetetlen. A háború oka mindössze a szenvedés. Hosszú út vezetett odáig, hogy megértsem és elfogadjam az első buddhista előírást, hogy ne ölj (ami egyben az ötödik parancsolat), hosszú út, nem csak Vietnamon át, hanem hajléktalanságon, börtönökön és a világ olyan háború sújtotta és háborútól sebzett részein át, mint Bosznia, Afganisztán, Auschwitz és Kambodzsa. Valamennyien boldogságra vágyunk .arra, ami jó, kellemes, helyes, állandó, örömteli, harmonikus, kielégítő és könnyű. De az élet gyakran frusztrációt, elégedetlenséget, hiányosságot és bánatot hoz. Ez a szenvedés vezet az erőszakhoz magunk és mások ellen, és az egyetlen mód arra, hogy véget vessünk az erőszaknak, és békében éljünk a világgal az, ha megbékélünk a szenvedéssel.