Adéle Dan

Angyali fogság

Hogyan választhatnád a fényt, ha a sötétség az otthonod? „A démonokkal kellett volna maradnom…” Lotte az angyalokat választotta. Ez a világ azonban korántsem befogadó egy olyan lánnyal szemben, aki már eladta a lelkét az ördögnek. Miközben Lotte kétségbeesetten igyekszik otthonra lelni Lavian és a többi angyal oldalán, a Démonkirály a sötétből kísérti őt. A múltjában rejtőzködő titkok és hazugságok miatt már képtelen átlátni, ki mond igazat, és ki hazudik. Hamar rá kell döbbennie, hogy minden választásnak súlyos ára van. Ahogy a sötétség közelít, egyre világosabbá válik számára, hogy bár kiszabadult egy ketrecből, egyenesen egy másikba csöppent. Lehet-e jól választani, ha a szörnyek gyönyörű álarcok mögé bújnak? Adele Dan második regénye, a Démoni ketrec sorozat folytatása. A történet egy sötét, erotikus fantasy, mely feltárja az emberi élet nehéz döntéseit, és hogy néha valóban lehetetlen ellenállni a kísértésnek.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Newline Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 450
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 394 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-31
EAN 9786156624437
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az Enigma - Törvényen kívüli férfiak 2.
-8%
Jodi Ellen Malpas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Ripped - Cafatokban - Valós 5.
-8%
Katy Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Légy az őrangyalom - Bow Street Runners 1.
-8%
Lisa Kleypas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Her Soul For Revenge (éldekorált)
-8%
Harley Laroux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Addicted for now - Még a beteged vagyok (éldekorált)
-8%
Becca Ritchie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Donovan Kincaid - New York-i játszmák 3.
-50%
Laurelin Paige
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
10,50 €
THE MISTAKE - A BAKLÖVÉS
-8%
ELLE KENNEDY
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Caught Up
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €

Korábban megtekintett: