Louis Sachar

Bradley, az osztály réme (új kiadás)

Bradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik – a lányokat sem kíméli – s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mellette nem ül senki. Tanárai szerint „komoly viselkedési zavarokkal küzd”, s mi tagadás, ők sem rajonganak érte. Érkezik azonban egy nevelőtanár, aki megkedveli. Azt állítja, Bradleyről, hogy érzékeny, jószívű gyerek, mi több, szívesen hallgatja fiú kitalált történeteit is, melyeket az iskolában mindaddig csak mint elképesztő hazugságokat emlegettek. Carla, az új nevelőtanár számára nem kétséges, hogy Bradley meg tud változni, ha van elég mersze hozzá. Kiállja-e Bradley ezt a kemény próbát? Erről ad számot ez a fordulatos, humoros, a gyerekek és az iskola világának közeli ismeretéről tanúskodó könyv, az író egyik legismertebb regénye. Tizenkilenc díjat nyert Amerika-szerte, melyeket fiatal olvasók szavazata alapján ítélnek oda.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 306 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-18
EAN 9789636144357
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Zene - Mi MICSODA Olvasó
-8%
Mona Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,10 €
10,22 €
Honnan jön a kisbaba? /Mit? Miért? Hogyan? 20.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Formák és ellentétek /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 11.
-8%
Ursula Weller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
A színfalak mögött - REPÜLŐTÉR
-8%
Maxim Usik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
Fókuszban a válás - Pont neked
-8%
Tim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Brúnó a Balatonon 1. - Balaton-felvidék
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
Minecraft: Kihívások túlélőknek - Hősi gyűjtemény - Válj dicső harcossá több mint 50 próbatétel segítségével!
-8%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
A természet - Ismerd meg, és vigyázz rá! /Mi Micsoda
-8%
Annette Hackbarth
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: