George Mann

Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedha ostroma

A KONVERGENCIA ESEMÉNYEIT KÖVETŐEN A JEDIK A BÉKE HÍRNÖKEIKÉNT A JEDHÁRA ÉRKEZNEK Jedha: az ősi világ, melyet mindenki látni akar, ám uralma alá még soha senki nem tudta hajtani. A sokat látott bolygó olyan olvasztótégelye a galaxis népeinek, ahol még a Jedi Rend is csupán egy az Erőt bálványozó és tanulmányozó számos csoport közül. A Whillek Őrzőitől kezdve a Nyitott Kéz Útjának tagjaiig számtalan látogató érkezik ide, hogy békében tanuljon és részesüljön a tudásból. Miközben a Jedha az Egyensúly Ünnepére készül, a galaxis próbál magához térni az Eiramon és az E’ronohon történt erőszakos események után. Creighton Sun mester és Aida Forte Jedi-lovag a két bolygó delegációinak társaságában érkezik a Jedhára, hogy hivatalosan is véget vessenek az Örökkévaló Háborúnak. Azt remélik, hogy az itt élő sokszínű nép harmóniája a békeszerződés aláírásával együtt az egység jelképévé válhat a galaxis lakói számára. Ám nem mindenki örül a Jedik bevonásának, és nem mindenki hajlandó elkötelezni magát a béke mellett. Híresztelések kelnek szárnyra, miszerint a Jedik nyomában harc és öldöklés jár, az Örökkévaló Háború által oly régóta fűtött bizalmatlanság és harag pedig most már a Jedhán élő közösségeket is kezdi megfertőzni. És amikor elszabadul az erőszak a szent holdon, az azzal fenyeget, hogy a küzdelem az egész galaxist magával rántja...

Nyelv magyar
Kiadó Szukits Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 500
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 130-197-32
EAN 9789634977568
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Holdidő
-12%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,53 €
A Lázadó Szépség - A Királynő Tanácsa
-11%
Emma Theriault
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Irodalmi Szemle 2023/4.
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,25 €
Átkozott kenyér
-10%
Sophie Mackintosh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hercegnők - Nyüzsikönyv - Kvízjátékkal
-10%
Böngésző
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Louis Vuitton - Divatikonok V.
-10%
Karen Homer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (puha)
-10%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Valaki rád vadászik - Skandináv krimik
-10%
Anna Jansson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €