CHARLES DICKENS

KIS DORRIT

A börtön komor árnyéka ad különös, tragikomikus hátteret annak a hatalmas, nagyívű, sok figurát megmozgató, több szálon futó és izgalmas fordulatokban bővelkedő regénynek, amelyben Dickens kora társadalmának szinte teljes keresztmetszetét adja. A finom lélekrajzzal ábrázolt számos szereplő közül kiemelkedik Amy Dorrit kicsi, félénken-csendes alakja. Sorsa már születésekor eldőlt, hiszen az adósok börtönében látta meg a napvilágot. Apja évtizedek óta él itt, és Amy az, aki felnőve nemcsak róla, de testvéreiről is odaadóan gondoskodik. Egy napon találkozik a jómódú Arthur Clennammel, aki családjának titka után nyomozva arra a következtetésre jut, hogy az valamiképpen a Dorrit család tragédiájával áll összefüggésben. Mindent megtesz, hogy a titokra fényt derítsen, és addig is segítsen Amyn, akinek áldozatossága, nemessége és jósága elbűvöli őt. A bebörtönözöttség a valóságos és képletes rabság meghatározó elem a történetben a későbbiek során is. Kit bűnei, kit titkai, kit érzelmei, kit valós rácsok tartanak fogva. A komorságot azonban kiválóan oldja a szerző cinikus humora, a briliáns párbeszédek, nyelvi bravúrok és a beszédes névválasztás. Ahogyan a cselekmény bonyolódik, a hétköznapi figurák története példázatszerűvé emelkedik, és kirajzolódik egy üzenet egyetemes kötelességünkről: embernek, jónak, tisztának és igaznak maradni - és szeretni - minden körülmények között.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 850
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 665 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-55
EAN 9789632670744
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Láthatatlan
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Hunyadi 12. - Angyal a kapuk felett
-10%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Bencus, a kisautó
-10%
Várfalvy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Leonardo da Vinci
-10%
Album
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
Nappalok sötétsége
Janković Nóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
Lingea angol diákszótár /Angol-magyar és magyar-angol (kezdőknek)
-10%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
Huba, a homokbogár
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Hogyan nevelj boldog gyereket - A Montessori-módszer (4. kiadás)
-10%
Tim Seldin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €