Turi Márton (szerk.)

Az finom lesz! - Minden, ami Csengetett, Mylord?

„Nagyszerű élmény volt részese lenni ennek a sorozatnak – és úgy látom, nektek is legalább annyi örömet hozott, mint nekem!” Jeffrey Holland Mikor 1988 decemberében a BBC bemutatta Jimmy Perry és David Croft új vígjátéksorozatának első epizódját, talán még maguk az alkotók sem gondolták, hogy a Csengetett, Mylord? több mint harminc év múltán is töretlen népszerűségnek, hovatovább kultikus státusnak örvend majd. Mégis így történt, csak épp a sors stílusosan abszurd fordulataként ez az ízig-vérig brit sitcom végül Magyarországon találta meg valódi otthonát. Mert míg szülőhazájában a kezdeti sikerek után többnyire feledésbe merült, nálunk a Csengetett, Mylord? legjobb poénjai szállóigének számítanak, és megannyi elkötelezett néző nevet nap mint nap a Meldrum család és szolgálóik kalandjain. Legfőbb ideje volt hát, hogy a magyar olvasók kezükbe vehessék az első hivatalos Csengetett, Mylord?-könyvet. Kulisszatitkok a sorozat forgatásáról; forgatókönyvvázlat egy tervezett folytatásszériához; esszék a sorozat és a politika, az erotika, a gasztronómia vagy épp a divat kapcsolatáról; interjúk a méltán legendás szinkronért felelős színészekkel; magyar szerzők izgalmas Mylord-átiratai és még sok más érdekesség – ez a gazdagon illusztrált, Jeffrey Holland (avagy a sorozat fess lakája, James Twelvetrees) előszavával felvezetett kötet nem hiányozhat egyetlen vérbeli rajongó könyvespolcáról sem!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 204
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 542 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-20
EAN 9789634798545
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Vurstlitól a Magyar Zene Házáig - Séták a Városligetben - Sétakönyvek 3.
-11%
Deák Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
A zenés rendezés titkai
-11%
Kerényi Miklós Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €
Presser könyve
-11%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
Bartók Béla - Járatlan utakon
-11%
Laetitia Le Guay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Tükörkép reflektorfénybe zárva
-11%
Paul Stanley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
NEVER - Soha - Önéletrajz
-11%
Rick Astley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Muzikális bestiák - Rémes könyv a zenéről
-11%
Bősze Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A klasszikus zene nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
24,79 €

Korábban megtekintett: