Vladimir Nabokov

A Luzsin-védelem

„Valami kibírhatatlanul félelmest látott meg, megértette, micsoda szörnyűséges sakkörvénybe került, önkéntelenül ismét a táblára nézett, és a még soha nem érzett fáradtságtól ellankadtak a gondolatai. De a sakk irgalmatlan volt, fogva tartotta és magával rántotta őt. Volt ebben borzalom, de csakis ebben volt harmónia, hiszen mi van a világon a sakkon kívül? Homály, ismeretlenség, nemlét…” Vladimir Nabokov egyik legnépszerűbb regényének központi figurája Luzsin, az orosz emigráns sakknagymester, akinek különc, antiszociális létezése elsősorban a tábla fekete-fehér mezőin játszódik, hús-vér emberek helyett lakkozott fabábuk között. Habár az egykori csodagyereket továbbra is a legjobbak közt tartják számon, stílusa felett elszállni látszik az idő, és amikor a nagy összecsapás az új sakkszenzációnak kikiáltott olasz Turati ellen függőben marad, hősünk pszichésen összeroppan. Luzsin fejében egy minden korábbinál összetettebb játszma veszi kezdetét – a körülötte zajló eseményekben titokzatos erők ellene irányuló lépéseit, egy félelmetes végjáték baljós előjeleit véli felfedezni… A Luzsin-védelem zsenialitás, megszállottság és őrület összefonódásának krónikája, ugyanakkor felsejlik benne a gyerekkorral együtt elveszett régi Oroszország emlékezete is. A szerző korai, orosz nyelvű korszakában született regény egy „sakkban” töltött élet tragikomikus története, mely nyelvi virtuozitásával és lélektani mélységével egyaránt képes megbabonázni olvasóját. A regényből nagy sikerű film is készült (Marleen Gorris rendezésében és John Turturro főszereplésével), melyet 2000-ben mutattak be.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 264
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 348 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-27
EAN 9789634792918
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

I Wish You All the Best - A legjobbakat kívánom neked
-10%
Mason Deaver
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Az örökség kulcsa
-10%
Jennifer Lynn Barnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Az órásmesterek
-10%
Harry Lenga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Csontbrigád - Európa Diákkönyvtár
-10%
Rejtő Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,58 €
A macskám még mindig nagyon utál engem - Macska és Kutya 3.
-10%
Paj Csa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hotshot Doc - A menő doki
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Moonlighter - Éjszakai testőr
-10%
Sarina Bowen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A Thousand Broken Pieces - Ezer törött szilánk
-10%
Tillie Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €