Lea Ypi

Szabadon - Mire felnőttem, véget ért a történelem

Minden, amit addig tudott a világról, a hazájáról, a családjáról és önmagáról, egy csapásra tévesnek bizonyul és semmivé foszlik, amikor 1990 decemberében Albániában is megdől a kommunista diktatúra. A Sztálin-szobrot ölelgető, Enver (Hodzsa) Hoxha-rajongó, a szocialista morált kizárólagos érvényűnek tartó kislány élete fenekestül felfordul, mikor kiderül, a családja mindaddig titkolta előle rendszerellenes beállítottságát, de még a származását is, mely a gyűlölt egykori albán miniszterelnökig vezethető vissza. Leának, ahogy szűkebb környezetének és az egész albán népnek, újra kell fogalmaznia saját magát - és eldöntenie: mit is kezd a rászakadó nagy szabadsággal és az igazsággal? Szó szerint felszabadult (és felszabadító), a felnövéstörténetek regényes dramaturgiáját követő, egyben nagyon pontos és komoly (miközben derűvel teli és nevettető) önéletrajzi írás egy fiatal lány és egy ország sorsfordító időszakáról, mely igencsak ismerős lehet a magyar olvasók számára, miközben rácsodálkozhatnak az egzotikusan ismeretlen Albánia szerethetően emberi, mindennapi történetekben mesés gazdagságára.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 344
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 354 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-24
EAN 9789635048281
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Möbius-akta
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,48 €
Arsene Lupin - Tigrisfogak
-10%
Maurice LeBlanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A szerelem és hóesés eltűnt évszaka
-10%
Jennifer Laam
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A selyemhernyó - Cormoran Strike-regény (új kiadás)
-10%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lucky
Marissa Stapley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Sir Phillipnek szeretettel - A Bridgerton család 5. (új kiadás)
-10%
Julia Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Minden, ami utána jött
-10%
Jill Santopolo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Emlékmás
-10%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,05 €
10,85 €