Nógrádi György

Merkel - Eszmény és valóság

Amikor Angela Merkel kancellár lett, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger azt mondta: „Egy új vezetőtípus tűnt fel, akinek a felfelé vezető útját rendre alábecsülték, és aki hirtelen saját korának tökéletes megjelenítőjévé vált.” A kelet-németországi változások tetőpontján, 1989 decemberében a berlini Humboldt Egyetem fiatal kutatófizikusa, egy evangélikus lelkész lánya csatlakozott a Demokratikus Ébredés nevű új párthoz. Angela Merkel akkor 35 éves volt, mindenféle politikai tapasztalat nélkül, ám erős erkölcsi tartással. Tizenöt évvel később Németország kormányának élére állhatott. Négy cikluson át, 16 évig maradt hivatalban, válságok sokaságán vezette át határozottan az országot – és nem kis részben Európát. A hidegháború utáni új nemzetközi rend korának egyik legfontosabb politikusa lett. Kancellárságának bő másfél évtizedéből – főképp a migrációs válság éveiben – nem hiányoztak a támadások és a kudarcok sem, 2021 decemberében mégis úgy vonulhatott nyugalomba, mint Németország egyetlen olyan kancellárja, akit erre nem valamiféle politikai válság kényszerített. Nógrádi György a tőle megszokott széles kitekintéssel állítja világpolitikai összefüggésbe Angela Merkel rendkívüli életpályáját.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 288
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-21
EAN 9789636363635
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Pszichológia - Osiris tankönyvek (3. kiadás)
-11%
Richard C. Atkinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
29,11 €
Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig - Erőforrások, útkeresés, megküzdés
-11%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,59 €
Ki vagy Te? - Elvárások szorításában - Megfelelés vagy önazonosság?
-11%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,24 €
A magabiztos szülő - A kételyektől a tudatosságig (új kiadás)
-11%
Bojti Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Örökölt sebeink gyógyítása - Interaktív könyv a transzgenerációs traumák felismeréséhez és a gyógyuláshoz
-11%
Joanne Barron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Áramlás - Önismereti napló a bennünk zajló változás kezeléséhez
-11%
Goodwill Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
Közelebb önmagamhoz - Kreatív önismereti határidőnapló
-11%
Pál Kata Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNY
BRIAN TRACY
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €

Korábban megtekintett: